Steiner Attila: a gázárak Magyarországon nem fognak emelkedni, a gázellátottság helyzete megnyugtató

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: A gázárak a rezsicsökkentés miatt nem fognak emelkedni a lakosság számára Magyarországon, a fölgázellátás biztonságát szavatolja a gáztározók töltöttségi szintje, valamint a frissen megkötött, hosszútávú gázszerződés - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára Brüsszelben pénteken.Steiner Attila, a visegrádi országok magyar elnöksége által a zöld átállás és a klímavédelem témakörében szervezett konferenciát követően magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta: a magyarországi gáztározók töltöttségi szintje magas, 86 százalékos, ami jóval az európai átlag feletti.
    

Magyarország négymilliárd köbméteres kereskedelmi, illetve 1,45 milliárd köbméteres stratégia készlettel rendelkezik. Ez a gázmennyiség a teljes gazdaság ellátására legkevesebb 109 napig lenne elég akkor, ha valamilyen okból nem érkezne gáz az országba - mondta az államtitkár. Kiemelte: a magyar kormány előrelátó volt, amikor a rezsicsökkentés politikáját bevezette, ugyanis az energiaárak jelenleg tapasztalható váratlan emelkedése sem terheli a magyar lakosságot. Hozzátette, már több uniós ország vezetett be lakossági árszabályozást magyar mintára.
    

Az államtitkár elmondta, Magyarország a gázellátását helyi kitermelésből, behozatalból, valamint a meglévő tározók jelentős feltöltöttségéből biztosítja. A gázellátás biztonságát szavatolja továbbá, hogy a kormány szeptember végén hosszútávú szerződést kötött az orosz Gazprommal. A lekötött mennyiség a teljes lakossági fogyasztást fedezi, mintegy 4,5 milliárd köbmétert tesz ki - közölte.
    

Hangsúlyozta továbbá, hogy Magyarország a klímavédelem és a zöld átállás terén komoly eredményeket tud felmutatni. Az elmúlt években 32 százalékkal csökkentette a szén-dioxid-kibocsátását, ezzel az első tíz uniós országok között szerepel - közölte. Hozzátette, a többi visegrádi ország is kiemelkedő eredményeket ért el úgy, hogy közben folyamatosan, uniós átlag felett növekedett a gazdaság a régióban. A visegrádi országok olyan megoldás megtalálásán dolgoznak, amelyek szavatolják a versenyképesség, az energiaárak stabilitása, valamint az ellátásbiztonság mellett a zöld átállás célkitűzéseinek megvalósulását is - mondta.
    

"Nem az a jó megoldás, ha a lakosságra plusz terheket hárítunk, ahogyan azt a jelenlegi európai bizottsági javaslat tartalmazza. Ehelyett támogatási programokon keresztül ösztönzőket kell nyújtani a lakosságnak, hogy részesei lehessenek a zöld átmenetnek és érezzék annak előnyeit" - fogalmazott az államtitkár. Steiner Attila ezzel összefüggésben elmondta, a kormány napelemek lakossági telepítésére, valamint fűtéskorszerűsítésre vonatkozó pályázat közzétételét tervezi.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com