Steiner Attila: a villamos energia rendszerhasználati díjak érdemi csökkentése több tízezer közepes- és nagyfogyasztó vállalat rezsiterheit mérsékli

A kormány a háborús időkben is biztonságos ellátást és megfizethető energiaárakat garantál minden magyar fogyasztó számára - hangsúlyozta Steiner Attila, a Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken a tárca Facebook oldalán közzétett videóüzenetében.Kifejtette, mindenki előtt ismert, hogy a családok a rezsivédelemnek köszönhetően Európában a legolcsóbban jutnak áramhoz és gázhoz. Emellett azonban a hazai vállalkozások versenyképességét is kiemelt ügynek tartják, és ennek jegyében már eddig is számos intézkedéssel javították energiahelyzetüket.
    

Bejelentette, a cégeket érinti, hogy januártól a villamos energia rendszerhasználati díjak érdemi csökkentése mérsékli több tízezer közepes- és nagyfogyasztó vállalat rezsiterheit. Az új rendszerhasználati díjaik jövőre kilowattóránként 4 forinttal lesznek alacsonyabbak az ideinél. A felhasznált mennyiségekre kalkulált átlagos csökkenés 23 százalékos, vagyis mintegy negyedével csökkentik a több mint 56 ezer fogyasztási helyen, mintegy 24 ezer gigawattórányi áramfogyasztás után fizetendő rendszerhasználati díjakat.
    

A rendszerhasználati díjak csökkenése mellett a vállalatok, az energiakereskedőjükkel megkötött kereskedelmi szerződésük függvényében, további árcsökkenést is tapasztalhatnak a tavalyi évhez képest - emelte ki az államtitkár. Felidézte, korábban jelezték, az általános díjcsökkentés mellett célzottan ösztönözik a cégeket energiatárolók létesítésére. A magyar gazdaság jövője a zöldenergia, amelynek bővülő termelése mellett eltárolásáról is gondoskodni kell. A vállalkozásokat rendszerhasználati és csatlakozási díjkedvezményekkel teszik érdekeltté a tárolófejlesztések megvalósításában - közölte.
    

Január közepén megnyílik az a pályázat is, amelynek 62 milliárd forintos keretösszegéből vissza nem térítendő beruházási támogatás és bevételkompenzáció nyerhető el olyan ipari energiatárolók telepítéséhez, amelyek a villamos energia rendszer számára is felajánlják rugalmassági képességüket. Mindezekhez szervesen kapcsolódik az elektromobilitás is, ennek jegyében további 30 milliárd forintból februárban rajtolhat el a cégek elektromos jármű beszerzéseit segítő kiírás - mondta Steiner Attila.
    

A vállalkozások a rendszerhasználati díjak csökkentésének köszönhetően jövőre kisebb villanyszámlákkal számolhatnak. A kedvezőbb energiaárak lassítják az inflációt, elősegítik a munkahelyek megtartását, előmozdítják a gazdasági növekedést. Az Energiaügyi Minisztérium a nemrég uniós jóváhagyást kapott, hogy a helyreállítási terv forrásaiból többféle pályázati lehetőséget is kínálhasson a magyar cégek számára 2024 elején. A felhívások majdani nyertesei hozzájárulnak a sikeres zöld átálláshoz, a zöldenergia fokozott használatához - mondta az államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com