Steiner Attila: júniustól nyílnak meg a biogáz- és biometán-termelés ösztönzését segítő Jedlik Ányos Energetikai Program pályázatai

Júniustól nyílnak meg a biogáz- és biometán-termelés ösztönzését segítő Jedlik Ányos Energetikai Program 40 milliárd forint keretösszegű pályázatai - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.Steiner Attila elmondta, a keretösszegből 18 milliárd forintra a kis- és középvállalkozások pályázhatnak, a fennmaradó összeget a nagyvállalkozások használhatják fel. A programot társadalmi véleményezésre hirdették meg, a pályázatokat a tervek szerint augusztustól lehet majd beadni - tette hozzá.

A részleteket említve az államtitkár kifejtette, a biogáz-előállítással kapcsolatos bármilyen tevékenységi elemre lehet pályázni, a megítélt támogatási összeget például a megtisztított biometán a központi gázhálózatba történő betáplálására, illetve a csatlakozási költségek elszámolására egyaránt fel lehet majd használni. Hozzátette, az európai uniós szabályok szerint a projektekre a vállalkozás méretétől függően maximum 65 százalékos vissza nem térítendő támogatás adható.

Steiner Attila elmondta, Magyarország komoly agrárország, ezért jelentős mezőgazdasági hulladékkal rendelkezik, kommunális hulladékból, biohulladékból, illetve szennyvíziszapból is lehet energetikai céllal biogázt, illetve biometánt előállítani. Ezek erjesztése közben gáz keletkezik, ezt megtisztítva akár a földgázfogyasztás egy részét is ki lehet váltani - hívta fel a figyelmet.

Az államtitkár a geotermia fontosságát említve hangsúlyozta, ennek szabályozását egyszerűsítették, így könnyen lehet kutatási engedélyeket kérni, a költséges fúrásokhoz pedig támogatási programot tervez indítani a tárca.

Steiner Attila a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: Magyarország körülbelül 200 millió köbméter biogázt termel, amely a 8,5 milliárd köbméteres országos gázfogyasztás csak kis része, de szeretnék ezt az arányt 2030-ra megháromszorozni.

Ezért indítják el a Jedlik Ányos Energetikai Program keretén belül ezt a támogatási kiírást, amivel a különböző mezőgazdasági vállalkozásokat, hulladékgazdálkodó szervezeteket és élelmiszeripari szereplőket a hulladék energetikai célú hasznosítására ösztönözhetik - jegyezte meg az államtitkár.

Steiner Attila arról is beszélt, Magyarország a villamosenergia-termelésének negyedét a napenergiából fedezi, amivel az elsők között van a világon, és olyan, jobb adottságokkal rendelkező országokat is megelőz, mint Görögország.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com