Steiner Attila: kiemelt feladat az energiaellátás biztonságának erősítése

Fontos feladatnak nevezte a hazai energiaellátás biztonságának erősítését az Energiaügyi Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Steiner Attila a hosszú távú célok közül kiemelte a magyarországi erőforrások minél hatékonyabb kiaknázását és az árak kordában tartását. Hangsúlyozta: a kormány továbbra is eltökélt a rezsivédelem fenntartásában, amit az idei költségvetés is jól tükröz, az a rezsivédelem költségvetése.
    

Az államtitkár rámutatott, hogy Magyarország nagyon jó adottságokkal rendelkezik a gáztározás területén, ami nagyfokú rugalmasságot tesz lehetővé. A gázbeszerzéseknél eddig az orosz beszállításoknál semmilyen probléma nem lépett fel, fontos ugyanakkor más források elérése is; ezeket a lehetőségeket továbbra is igénybe veszik, illetve vizsgálják - fejtette ki Steiner Attila.
    

Kiemelte, hogy Magyarország az éves gázfogyasztásának körülbelül kétharmadát tudja eltárolni a hazai tárolókban.

A tárolókat magas szintre sikerült feltölteni, és a tél eddig enyhe volt, ezért a kitárolási ütem lassabb, mint az elmúlt években. Így ezt a fűtési szezont gond nélkül meg tudják oldani - hangsúlyozta. Steiner Attila jelezte, hogy a rezsicsökkentés politikájának eredményeképpen az európai uniós országok közül Magyarországon a legolcsóbb a földgáz és a második legolcsóbb az áram.
    

Azt összeadva pedig, hogy mennyit költenek a kormányzatok a rezsicsökkentés támogatására, Magyarország az élen jár - fogalmazott. Megerősítette, hogy ezt a politikát szeretnék fenntartani 2023-ban is, ezért a költségvetésben a Rezsivédelmi Alapot megerősítette a kormány, hogy a nagyon kedvező árat az átlagfogyasztás alatt továbbra is biztosítani tudják. Hozzátette, hogy az átlagfogyasztás feletti áramár is jóval kedvezőbb, mint a piaci ár.
    

Az államtitkár kitért arra, hogy jól halad a megújuló energiaforrások termelésének növelése. Magyarország alapvetően a napenergia felhasználásában rendelkezik jelentős potenciállal, a hazai napelemes kapacitás már a duplája a Paksi Atomerőmű teljesítőképességének - mondta. Kiemelte, hogy ez jelentősen csökkenti Magyarország energiakitettségét.
    

Steiner Attila jelezte azt is, hogy elemzik a szélenergia termelésének feltételeit. Az energiakitettség csökkentésében és az ellátás biztonságának erősítésében szintén fontosnak nevezte az államtitkár a magyarországi gázkitermelést, amelyet a kormány szeretne növelni. Ösztönözni szeretnék, hogy minél több gazdaságosan elérhető hazai gázmező álljon termelésbe - hangsúlyozta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com