Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány az Unileverrel

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány az Unilever Magyarország Kft.-vel szerdán. A nyírbátori eseményen a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország exportorientált országgá vált, a kivitel sikeressége azonban a mennyiség mellett a minőségen is múlik.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban, a cég háztartás-vegyipari üzemében Szabó László felidézte, hogy a magyar export nagyságrendileg azonos a GDP-vel, és mivel az ország függ az export sikerétől, fontos, hogy a kivitel minél dinamikusabban emelkedjen és minél nagyobb hozzáadott érték jöjjön létre.

unilever

Így lesz tartós a gazdasági növekedés és emiatt fogják az itt működő gyárak azt érezni, hogy érdemes befektetni, újabb munkahelyeket teremteni és fejleszteni - fogalmazott az államtitkár.

Szabó László felidézte, hogy az Unilever 1991 óta van jelen Magyarországon, és minden évben jelentős összeget fordított gyárai fejlesztésére, újabb technológiákat telepített és új munkahelyeket hozott létre.

Az itt keletkező hozzáadott érték a helyieknek és az országnak is hatalmas fejlődési lehetőséget nyújt - tette hozzá.

A megállapodás aláírása csak "formalitás", mivel az Unilever a Nyírbátorban, a Veszprémben és Röszkén működő gyárai révén több mint húsz éve stratégiai szereplőként tekint Magyarországra, a nyírbátori üzem pedig az egyik legnagyobb ágazati gyáregysége Európában - húzta alá Szabó László. Utalt arra is, hogy a kormány az Unileverrel együtt már 62 Magyarországon befektető vállalattal kötött partnerségi szerződést.

A megállapodás aláírásával egy időben adták át a nyírbátori üzem 3,4 millió euró (1,05 milliárd forint) értékű beruházás eredményeként telepített új gyártósorát, aminek köszönhetően 15 ezer tonnával nő a termelés évente; a gyártósor része egy nagyobb, 7 millió eurós (2,1 milliárd forint) idei gyárberuházásnak.

A fejlesztéssel kapcsolatban az államtitkár hangsúlyozta, az új gépeken az egyik népszerű háztartási tisztítószer gyártását kezdik el, amelyet korábban Csehországban állítottak elő.

Ez külön öröm, mert a régióban a legnagyobb versenytársaknak a V4-ek országai számítanak - mondta Szabó László.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére kitérve azt mondta, az elmúlt néhány évben 645 millió euró értékű fejlesztés történt a térségben, ahol csaknem 5500 új munkahely jött létre. Ha az elbírálási fázis alatt lévő projektek megvalósulnak, akkor további 165 millió eurós beruházás érkezik a megyébe ami 1900 új munkahelyet teremt - mondta Szabó László.

Harm Goossens, az Unilever Közép-Kelet Európa Régiójának vezetője azt hangsúlyozta, hogy az Unilever Magyarországnak a kormánnyal megkötött megállapodása jól bizonyítja, hogy a három hazai gyárral rendelkező brit-holland világcég fontos és hosszú távú termelési bázisként tekint Magyarországra.

"Az Unilever stratégiai gyártóközpontjának tekinti Magyarországot. A vállalat a magyar piac és a fogyasztók iránt hosszú távon elkötelezett, ezért is döntöttünk a stratégiai együttműködési megállapodás megkötése mellett" - mondta a régióigazgató.

Felidézte, az Unilevernek Magyarországon a nyírbátori gyár mellett a veszprémi jégkrémgyára és a röszkei élelmiszeripari gyára működik, a cégközpont pedig a fővárosban található. A vállalat összesen 1751 munkavállalót foglalkoztat, nettó árbevétele tavaly meghaladta a 83 milliárd forintot. A nyilvános cégadatok szerint 2014-ben adózott eredménye több mint 1,8 milliárd forint volt, amelyet osztalékként és részesedésként fizetett ki.

A nyírbátori gyárat az Unilever folyamatosan fejleszti, az anyagcég 2009 óta több mint 6,2 milliárd forint értékű beruházást valósított meg. A fejlesztések révén az elmúlt években a termelési kapacitás megduplázódott, a termelési volumen pedig évente átlagosan 8-10 százalékkal növekszik - közölte Buss Viktor gyárigazgató.
Elmondta, a 12 gyártósoron jelenleg 260 millió darab terméket gyártanak, napi szinten kilencven kamionnyi terméket szállítanak ki vevőknek.

Hozzátette, az itt előállított termékportfólió 85 százaléka exportra készül, a legfőbb célpiacok Lengyelország, Nagy-Britannia, Németország, Csehország, Szlovákia és Franciaország.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com