Stratégiai megállapodást kötött az agrártárca és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

A magyar agrár- és élelmiszerszektor erősítése, érdekeinek érvényesítése csak egy széleskörű társadalmi összefogás keretében valósulhat meg - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) között létrejött partnerségi megállapodás aláírását követően, hétfőn Budapesten.A miniszter a szaktárca közleménye szerint az aláírást követően emlékeztetett, hogy a köztestület mintegy 400 ezer taggal rendelkezik, munkáját pedig elismerés övezi a gazdák és a gazdálkodó szervezetek körében.

    
Az együttműködés elsősorban a kormányzati munka hatékonyságának növelését célozza, hiszen közös ügy a magyar agrárium versenyképességének, a hazai élelmiszeripar eredményességének növelése. A megállapodás spektruma az agrárfejlesztéstől, az agrárképzésen és agrárszakképzésen, a hal- és vadgazdálkodáson és az élelmiszeriparon át, a termőföldvédelemig, a természetvédelemig terjed - ismertette.
   

Nagy István a közlemény szerint elmondta, hogy a magyar mezőgazdaság az Európai Unió (EU) egyik leggyorsabban fejlődő agráriuma, amely pozitívumait, például a beruházások számának emelkedését, mindenki tapasztalhatja. Megemlítette, hogy a fejlődés fenntartása érdekében, 2020-at követően, egy erős, megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkező Közös Agrárpolitikában hisz, és hangsúlyozta, hogy csak közös erővel lehet hozzájárulni a magyar agrárium és élelmiszeripar eredményességének növeléséhez, a magyar minőségi élelmiszerek mind szélesebb körű megismertetéséhez.
    

Győrffy Balázs, a NAK elnöke hangsúlyozta, hogy a kamara a tavaly tavasszal bemutatott, többéves programjavaslatában meghatározott célok elérése érdekében az eddigiekhez hasonlóan szoros együttműködésre törekszik a kormányzattal, különösen az agrártárcával. A programcsomagban felvázolt feladatok megvalósítása lépésről lépésre halad, de további erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy jó válaszokat találjanak az agrárium előtt álló kihívásokra, és tovább tudják növelni a magyar agrár- és élelmiszergazdaság versenyképességét. Ehhez biztosít kereteket az szaktárcával kötött stratégiai partnerségi megállapodás - húzta alá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com