Stratégiai megállapodást kötött az AstraZeneca és az SZTE

Az adatvezérelt egészségügyi kutatások és a klinikai kutatási programok továbbfejlesztése érdekében bővítette együttműködését a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az AstraZeneca, az erről szóló stratégiai megállapodást csütörtökön írták alá.Rovó László, az SZTE rektora az eseményen úgy fogalmazott, a pandémia mindenki számára nyilvánvalóvá tette, milyen fontos az egészségügy szereplői közötti együttműködés, az új hálózatok, kapcsolatok létrehozása.

Az SZTE az országban kiemelkedően alakítja ki azokat a struktúrákat, amelyekkel a következő évtizedben is képes lesz a legmagasabb színvonalon szolgáltatni. Az egyetemé az ország legnagyobb biobankja, és a közelmúltban készült el a páciensek személyre szabott terápiájához szükséges vizsgálatok elvégzését lehetővé tevő szekvenáló központja is - mondta a professzor.

Kuuno Vaher, az AstraZeneca közép-európai klaszterének igazgatója hangsúlyozta, az új terápiák hatékonyabbak, de összetettebbek is mint a korábbiak.

Emellett az egészségügyi szakemberek száma nem fog növekedni, a krónikus betegségekben szenvedő idős pácienseké viszont exponenciálisan nő - figyelmeztetett.

Az egészségügyi ellátás hatékony szervezéséhez és az új gyógyszerek kifejlesztéséhez az egészségügyben keletkező adatok elemzésére van szükség - hangsúlyozta a szakember.

Az igazgató elmondta, hogy Magyarország rendkívül versenyképes a klinikai vizsgálatok területén, a lakosság számához viszonyítva e téren vezető pozícióban van Európában.

Faluvégi Mátyás, az AstraZeneca klinikai kutatásaiért felelős Biopharma főigazgatója elmondta: a közös projektek már korábban elindultak, nemrég zárult például egy cukorbetegség kezelésére szolgáló új gyógyszer hatásosságát és biztonságosságát vizsgáló fázis kettes vizsgálat.

Kifejtette, hogy a Magyarországon harminc éve jelenlévő AstraZeneca a kezdetektől élen jár a klinikai vizsgálatokban. Az elmúlt három évben pedig a cég hozta a legtöbb ilyen vizsgálatot Magyarországra. Hozzátette: az AstraZenecának jelenleg hatvan klinikai vizsgálati projektje fut a diabétesz, a szív- érrendszeri betegségek, valamint az onkológia területén.

Az SZTE-n kiépülőben van az az infrastruktúra, amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozás még több beteghez tudja eljuttatni a legújabb gyógyszereket - hangsúlyozta a főigazgató.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a stratégiai együttműködés a klinikai kutatásokon túl kiterjed a páciensadatok széles körének feldolgozásával a sikeresebb betegútmenedzsmentre, a népegészségügyi problémának számító és egyéb kórképek hatékonyabb megelőzésére és terápiájára, valamint a hazai és nemzetközi orvosi tudástár bővítésére és az edukációra is.

A Cambridge-i székhelyű AstraZeneca globális forgalma 2024-ben elérte az 54,1 milliárd dollárt, ami 18 százalékos növekedés az előző évhez képest, a vállalkozás nyeresége pedig 7,04 milliárd dollárra emelkedett. A cégcsoport világszerte 94 300 alkalmazottat foglalkoztat.

Az AstraZeneca 1994 óta van jelen Magyarországon. A csaknem kétszáz alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2023-ban 94,413 milliárd forintos értékesítésből származó nettó árbevételt ért el, az előző évi 227 százaléka. A forgalom több mint 68 százaléka származott exportból. A cég adózott eredménye 2022-ben 1,208 milliárd, 2023-ban 1,018 milliárd forint volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

http://ujhazak.com