Svájci frank hírek: összezuhant a valuta!

A svájci frank a Portfolio hírei szerint összezuhant. Reggel még 250 forint feletti árfolyamon járt, ám 8:30-kor zuhanni kezdett és 225 forintra esett, majd kicsit később 230 forinton megállt.

Emiatt a forint jelentősen erősödött az euróhoz képest is.

Johann Schneider Ammann

A svájci jegybank utolsó megoldásként döntötte el, hogy nem hagyja, hogy az euróhoz képest a frank (EUR/CHF) 1,2-es szintél erősebb legyen.  Hamarosan kiderül, hogy ezt a szintet tudja-e tartani a jegybank. A szakértők szerint hirtelen ingadozás még elképzelhető, de a svájci frank árfolyam már a 235 forint alatti sávban fog maradni.

Johann Schneider-Ammann, Svájc gazdasági minisztere nagy örömét fejezte ki amiatt,  hogy a jegybank megtette a mai, 1,2-es árfolyamküszöbről szóló bejelentést. A miniszter múlt héten még arról beszélt, hogy az erős frankkal mindenkinek meg kell tanulnia együtt élni, többek közt nekik is.

Az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa közleményében arról írt, hogy ezt az árfolyamküszöböt Svájc a saját felelősségére hozta meg, innentől az ő feladatuk lesz az is, hogy a frankot a meghatározott szintnél alacsonyabban tartsák. A tanács emlékeztetett arra is, hogy ehhez az kell, hogy a svájci jegybank időnként hatalmas mennyiségű eurót vegyen frankért.

Visszás, de a gyengülő frank hírének hallatán az SMI (svájci részvényindex) majdnem 5%-kal erősödött. A frank árfolyam viszonylagos stabilitása a magyar pénzügyi helyzetet is stabilizálta a devizahiteleseken keresztül. 2011.09.06. Hir.ma

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com