Syngenta: fagykárok, aszály és az aranyszínű sárgaság is veszélyezteti a hazai szőlőültetvényeket

Az utóbbi két évtized legnehezebb szezonja elé néz a hazai szőlészeti ágazat: a május eleji késői fagyok, az egyre súlyosbodó aszályhelyzet, valamint az aranyszínű sárgaság betegség terjedése egyszerre nehezítik a termelők helyzetét - közölte a Syngenta szerdán az MTI-vel.A növényvédőszer- és vetőmaggyártó cég közleménye szerint az áprilisi fagyhulláma még nem okozott jelentős problémát a szőlő fejlődésében, a május elején érkező lehűlés azonban már rendkívül érzékeny fejlődési állapotban érte az ültetvényeket.

Különösen az alföldi térségekben keletkeztek súlyos károk, amelyek több ezer hektárt érintettek; a legsúlyosabb problémák idén jelentkeznek, ugyanakkor az sem zárható ki, hogy a károsodás hosszabb távon, akár több évre kihat az ültetvények állapotára - írták. A késői fagyok mellett a Syngenta szerint az aszályhelyzet is komoly aggodalomra ad okot: egyes borvidékeken akár egy teljes évnyi csapadék hiányzik a talajból.

A szakemberek hangsúlyozták: kiemelten fontos az ültetvények vízmegőrző képességének javítása és a talajnedvesség megőrzése, hiszen a megfelelő vízellátottság minden termesztéstechnológia alapját képezi. Úgy folytatták, hogy a szezon eleji növényvédelmi kihívások közül továbbra is a szőlőlisztharmat elleni védekezés számít az egyik legfontosabb feladatnak, és a virágzásig tartó időszakban kulcsfontosságú megakadályozni a kórokozó felszaporodását. Ehhez intenzív megfigyelésre, okszerű növényvédelmi stratégia kialakítására és szükség esetén felszívódó hatóanyagok alkalmazására is szükség van már a korai kezelések során - fűzték hozzá.

Hangsúlyozták, hogy a hazai szőlőtermesztés egyik legsúlyosabb növényegészségügyi problémája jelenleg az aranyszínű sárgaság, amely egy fitoplazma okozta, gyógyíthatatlan karanténbetegség. A betegséget elsősorban az amerikai szőlőkabóca terjeszti, amely a szőlő leveleinek szívogatása során adja át a kórokozót egyik tőkéről a másikra. A fertőzött növények levelei elszíneződnek, visszahajlanak, a hajtások lankadnak, a fürtök elszáradhatnak, a tőkék pedig akár egyetlen szezon alatt teljesen kipusztulhatnak - közölte a cég.

Hozzátették, hogy a betegség ma már gyakorlatilag minden hazai borvidéken jelen van, a legsúlyosabb helyzet a Zalai Borvidéken alakult ki, ahol több ültetvényben akár teljes kivágásra is szükség volt. A szakemberek szerint jelenleg nincs közvetlen gyógymód a betegség ellen, ezért a védekezés alapja kizárólag a rovarok elleni hatékony fellépés. A Syngenta szakértői szerint az amerikai szőlőkabóca megfigyelését már májusban érdemes elkezdeni csapdázási módszerekkel, ha a kártevő nagyobb egyedszámban megjelenik, azonnali növényvédelmi beavatkozás szükséges.


(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Tévhit, hogy az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) okozza az aszályt - szögezte le ismételten a rendszert működtető Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát.

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

http://ujhazak.com