Szabados Richárd: augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban
Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Szabados Richárd kifejtette, az előzetes várakozásokat meghaladva háromszor annyi pályázat érkezett a programra, ezért a keretösszeget május végén a korábbi 48 milliárdról 130 milliárd forintra emelték meg.
Ezt azt jelzi, hogy a vállalkozások a jelenlegi gazdasági helyzetben is mernek beruházni vagy korszerűsítéseket elvégezni - értékelt az államtitkár. Megjegyezte, biztató a program iránti érdeklődés és a hitelkeresleti adatok, ha ezek a beruházások termőre fordulnak, akkor biztos, hogy ez segíteni fogja gazdasági növekedést. Szabados Richárd a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, a programban összesen 1885 pályázat érkezett be, közülük 1325 nyertest hirdettek, a befogadott igények összege elérte a 136 milliárd forintot.
Ez hetenként körülbelül 10 milliárd forint folyósítását jelenti azzal, hogy augusztusban ez még tovább fog gyorsulni, ezért előreláthatólag augusztus végéig 105 milliárd forintot megkapnak a vállalkozások - mondta.
A Széchenyi Kártya Programra kitérve Szabados Richárd elmondta, a tavaly novemberi és az idén februári hitelkamat-csökkentésekkel a beruházási típusú hiteltermékek esetében a beadott igények száma az első félévben 23 százalékkal növekedett, több mint 250 milliárd forint kihelyezése történt meg.
(Forrás: MTI)
Szabados Richárd kifejtette, az előzetes várakozásokat meghaladva háromszor annyi pályázat érkezett a programra, ezért a keretösszeget május végén a korábbi 48 milliárdról 130 milliárd forintra emelték meg.Ezt azt jelzi, hogy a vállalkozások a jelenlegi gazdasági helyzetben is mernek beruházni vagy korszerűsítéseket elvégezni - értékelt az államtitkár. Megjegyezte, biztató a program iránti érdeklődés és a hitelkeresleti adatok, ha ezek a beruházások termőre fordulnak, akkor biztos, hogy ez segíteni fogja gazdasági növekedést. Szabados Richárd a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, a programban összesen 1885 pályázat érkezett be, közülük 1325 nyertest hirdettek, a befogadott igények összege elérte a 136 milliárd forintot.

Hozzászólások