Szabados Richárd: indul a Demján Sándor 1+1 program második üteme

Az előregisztrációval elkezdődik a Demján Sándor 1+1 program második üteme, a húszmilliárd forint keretösszegű, 50 százalékos támogatási intenzitású program forrásaira decemberben adhatják be pályázati kérelmeiket a vállalkozások - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.Szabados Richárd emlékeztetett: a kis- és közepes vállalkozások számára elindított beruházásélénkítő kezdeményezés első ütemében eredetileg 48 milliárd forint állt a pályázók rendelkezésére, de a nagy érdeklődés miatt emelték a támogatási keretet.

A második ütemben az igényelhető támogatási összeg 25 milliótól 200 millió forintig terjedhet, ami körülbelül 250 vállalkozás támogatását jelentheti - közölte az államtitkár, hozzátéve, a programban elsődlegesen a vidéki vállalkozások eszközbeszerzéseit és beruházásait szeretnék támogatni.

Hangsúlyozta: az 1+1-es konstrukció szerint a vállalkozás minden forintja mellé a program egy forintot vissza nem térítendő támogatásként biztosít, tehát 200 millió forintos önerő mellé a program 200 millió forintot tesz hozzá, vagyis a 20 milliárd forintos keret összességében 40 milliárdnyi beruházást fog majd mozgósítani.
Szabados Richárd hozzátette: az első ütemben 1900 pályázati támogatási igény érkezett, ebből 1400 volt nyertes pályázat.

A program második üteme csütörtökön a www.vali.hu oldalon megnyíló előregisztrációval indul, majd a pályázatokat két ütemben lehet beadni: a november végi adatfeltöltési időszakot követően december 1-jétől lesz lehetőség a kérelmek technikai beadására - ismertette.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: az első ütemhez képest változás, hogy az eszközbeszerzés vonatkozásában a pályázó vállalkozásnak elegendő lesz egy árajánlatot benyújtani, valamint egyszerűbb lesz az elbírálási folyamat is.

Maga a jelentkezés megengedi, hogy a pályázat benyújtásakor tanácsadást is igénybe vegyen egy vállalkozás, de a tapasztalatok szerint a cégek nagyobb része önállóan készíti el pályázati anyagát - mondta Szabados Richárd.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com