Szabados Richárd: újabb 257 vállalkozás kap vissza nem térítendő támogatást az 1+1 beruházás-élénkítő program keretében

A Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Program második ütemében 257 vállalkozás jut 20 milliárd forint vissza nem terítendő támogatáshoz - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára a TV2 Mokka című műsorában szerdán.Szabados Richárd kifejtette: rendkívül népszerű a program, amelynek keretében a vállalkozások a beruházásra fordított saját forráshoz ugyanannyi vissza nem térítendő támogatást kapnak. A most lezárult második ütemben több mint 600-an jelentkeztek, és majdnem 50 milliárd forint értékben igényeltek támogatást - jelezte.

Az államtitkár felidézte, hogy az első ütemben is 1400 vállalkozás kapott 108 milliárd forint értékben támogatást, a 48 milliárd forintos induló keretet meg is emelték. A nyertesek a banki felhatalmazólevél bemutatását követően 100 százalékos előleg formájában három napon belül hozzájutnak a forrásokhoz, várhatóan március közepéig minden vállalkozás megkapja az összeget. A cégek elsősorban korszerűsítésre, digitalizációra, illetve különböző telekommunikációs eszközök beszerzésére pályáztak - ismertette.

Szabados Richárd kitért a februárban indult Szolgáltatóipar-fejlesztési Programra is. Elmondta: a programot a vállalkozói igényeket figyelembe véve indította el a kormány, mivel a hazai kkv-k 80-85 százaléka a szolgáltató szektorban tevékenykedik. Olyan pályázat nyílt meg, amelyre a szolgáltató szektoron belül a logisztikával, műszaki tevékenységgel, kereskedelemmel vagy telekommunikációs szolgáltatással foglalkozó vidéki cégek jelentkezhetnek.

A vállalkozások 50 százalékos vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el, amit a jelenleg használt ingatlanuk megvásárlására, illetve az új vagy meglévő munkaerő költségeinek finanszírozására használhatnak - közölte.

A keret 3 milliárd forint, 10 és 50 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás igényelhető; olyan vidéki szolgáltató vállalkozások pályázhatnak, amelyek legalább három éve működnek és az alkalmazottaik létszáma 3-100 között van - ismertette Szabados Richárd.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát.

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

http://ujhazak.com