Szabolcsban 21 ezer embert vonnak be a téli közfoglalkoztatási programba

Az előzetes adatok szerint országosan körülbelül 200 ezer, ezen belül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mintegy 21 ezer embert vonnak be a november elsején induló téli közfoglalkoztatási programba – mondta Vinnai Győző megyei kormánymegbízott szerdán Tiszabercelen.

kozmunkasok-miskolcon3A 2014. április 30-ig tartó programban résztvevő közfoglalkoztatottak egyik fele képzésben vesz részt, másik fele pedig tényleges munkát fog végezni - ismertette a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselői tisztségét is betöltő kormánymegbízott, miután tájékozódott a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Fetivizig) térségi ár- és belvízvédelmi védműveinek állapotáról.

A megyei programban is hasonló arányok lesznek, a közfoglalkoztatottak például az önkormányzatoknál és a vízügyi igazgatóságnál fognak dolgozni - tette hozzá Vinnai Győző.

Bodnár Gáspár, a Fetivizig igazgatója az MTI kérdésére elmondta, a téli közfoglalkoztatási program keretében 1700-an dolgoznak majd az igazgatóságnál, akik többek között a védművek állagmegóvásával kapcsolatos különböző feladatokat, a véderdők ápolását fogják elvégezni, valamint segítséget nyújtanak majd az időjárási helyzetből adódó munkákban is.

Az igazgató hozzátette: az igazgatóság területén lévő ár- és belvízi létesítmények felülvizsgálata befejeződött, a védművek állapota megfelelő, a rendszerben pedig jelenleg 2500 közfoglalkoztatott dolgozik.

A térségben lévő valamennyi szivattyútelep működőképes, a zsilipek megfelelően karbantartottak, a töltések és a belvízelvezető csatorna állapota megfelelő, ez a rendszer tehát - a védelmi szervezettel együtt - képes jelentős ár- és belvíz fogadására – ismertette Bodnár Gáspár.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com