Szabolcsban több mint 31 ezren vannak állás nélkül

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében idén júniusban 31 581 álláskereső szerepelt a munkaügyi nyilvántartásban, számuk két százalékkal, 643 fővel kevesebb a májusi adatokhoz képest - közölte a megyei kormányhivatal szerdán az MTI-vel.Polgári András, a kormányhivatal főigazgatója az MTI-nek elmondta, az országos 4,5 százalékos munkanélküliségi rátával szemben a megyében 9,3 százalékos az állástalanok aránya. A munkanélküliek száma folyamatosan csökken, volt olyan év, amikor ez az arány meghaladta a 15 százalékot is - emlékeztetett a főigazgató.

A kormányhivatal által közölt statisztikai adatok szerint 2017 első negyedévében a megye több mint 431 ezer fős, 15-74 év közötti népességéből 261 ezren voltak gazdaságilag aktívak, ez 3,4 százalékkal haladja meg a 2016 első negyedévének adatát. Az idei év első három hónapjában a megye népességéből több mint 237 ezer főt foglalkoztattak, számuk 18 600-al nőtt 2016 hasonló időszakához képest, arányuk - 4,2 százalékos növekedés révén - 55 százaléknak felelt meg. A júniusi álláskeresői létszám valamivel rosszabb adat 2016 júniusához képest, ekkor 30 551-en voltak munka nélkül.


Az álláskeresők 27 százaléka a megyeszékhely körzetében koncentrálódott, 55 százalékuk legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezett. A tartósan nyilvántartásban lévők 6607-en voltak júniusban, létszámuk az egy évvel korábbihoz képest 7,1 százalékkal csökkent. Júniusban egyébként összesen 4400-an, az egy évvel korábbihoz képest 11,4 százalékkal kevesebben kerültek be a foglalkoztatási szolgálat megyei nyilvántartásába.


Pénzbeli ellátásra az álláskeresők 52 százaléka volt jogosult, jelentős részük szociális, kisebb hányaduk álláskeresési támogatást kapott. A nyilvántartásban 5170 pályakezdő fiatal szerepelt, ők a teljes álláskeresői létszám 16,4 százalékát adták, közülük 102-en rendelkeztek felsőfokú végzettséggel. Június folyamán a járási hivatalokban összesen 3500 fős munkaerőigényt jelentettek be a foglalkoztatók, a májusról áthúzódott igényekkel együtt így összesen több mint 8 ezer álláslehetőség adódott a munkát keresők számára a megyében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com