Szakmai befektetőkkel tenné hatékonyabbá az IMF a MARK vagyonkezelő alapot

Szakmai befektetők bevonását és az irányítási autonómia megerősítését javasolja a Nemzetközi Valutaalap a Magyar Nemzeti Banknak a bankrendszert terhelő nem teljesítő hitelek felszámolására létrehozott MARK vagyonkezelő alap céljainak hatékonyabb teljesítéséhez - derül ki az IMF MNB-nek küldött javaslatából.imfA Nemzetközi Valutaalap (IMF) monetáris és tőkepiaci osztályának (Monetary and Capital Markets Department, MCM) képviselői 2015. június 2. és 4.

között Budapesten tett látogatásukon az alapító, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felkérésére megvizsgálták a monetáris politika transzmissziós folyamatának felgyorsítása, a vállalati hitelezés ösztönzése és a gazdasági növekedés támogatása céljából 2014 novemberében létrehozott Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő (MARK) vagyonkezelő alap szerkezeti felépítését és működését.

Megállapították, hogy a 2014 végén, a hitelállomány 27 százalékát kitevő nem teljesítő jelzáloghitelek (Non Performing Loans, NPLs) felszámolásával, a bankok hitelezési kapacitásának helyreállításával megbízott MARK szilárd gazdálkodási alapokon áll, a pénzintézetek részvétele a rendszerben önkéntes, az értékbecslés piaci alapokon történik.

A MARK üzleti stratégiája az IMF szakemberei szerint világosan megfogalmazott mandátumának megfelelően szilárd finanszírozási struktúrára és piaci árakra támaszkodó értékbecslési metodológiára építve portfóliója likviditását is javító, ambiciózus 15 százalékos tőkemegtérülési (ROE) célt tűzött ki maga elé. Az alap irányítási struktúrájának azonban a vezetők döntési autonómiájának fokozásával jobban korlátoznia kellene az MNB befolyását - jegyzik meg az IMF jelentésének szerzői.

Javaslatuk szerint külföldi befektető bevonása amellett, hogy nagyban hozzásegítené az alapot stratégiai céljai megvalósításában, jelentősen javítaná a szervezet irányítási rendszerét és megerősítené hitelességét, piaci megbecsülését is.

Egy ilyen a megoldás amellett, hogy a MARK-ot és az MNB-t is egyaránt mentesítené a politikai- és lobbiérdekek befolyása alól, illetve minimalizálná a költségvetés pénzügyi kockázatait, magát a szervezetet is támogatná üzleti céljai megvalósításában.

Az IMF szakemberei tehát azt javasolják az MNB-nek, hogy tegye lehetővé nemzetközi szakmai befektetők beszállását a jelenleg teljes tulajdonában lévő MARK részvényesei sorába. Véleményük szerint a MARK akvizícióit a száz százalékos jegybanki finanszírozás helyett - legalábbis részben - jóval előnyösebb lenne a MARK állami garanciával kibocsátott kötvényeivel bevont tőkéből fedezni.

Az IMF tanácsadóinak véleménye szerint részvényesek és kötvénytulajdonosok bevonása a piaci szabálykövető működési mechanizmus megerősítésével nagyban hozzájárulna a MARK üzleti stratégiájának a megvalósításához. A diverzifikált tulajdonosi struktúra pedig amellett, hogy enyhítené az MNB pénzügyi kitettségét a MARK feladatának az elvégzéséhez, az állami vállalati besorolás megszűnése által külön előnyökkel járna beszerzési és javadalmazási területeken is.

http://www.imf.org/external/pubs/ft/scr/2015/cr15239.pdf

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com