Szakmai szervezet: a bádogos szakmunkások megtartásához nettó 600 ezer forintos havi bérre van szükség

Kevés a bádogos Magyarországon, sokan vállalnak külföldön munkát, a szakmai szervezet szerint pedig csak jelentős béremeléssel, 600 ezer forint körüli havi átlag nettóval lehetne a szakembereket Magyarországon tartani.Az Épületszigetelők, Tetőfedő, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) szerdai közleményében ismertette, hogy a bádogosok átlagos havi nettó fizetése 300-400 ezer forint között mozog, a szakmunkások azonban Ausztriában nettó 800 ezer forintnak megfelelő eurót kapnak havi átlagban, ami az ingázás pluszköltségeivel együtt is vonzó alternatíva.

    
A kivándorlás nem az egyetlen probléma, emellett magas a szakemberek átlagéletkora, mivel nincs utánpótlás. Az ÉMSZ szerint a helyzet súlyosságát mutatja, hogy idén nappali képzésben 11 tetőfedő és 3 bádogos végez, építmény-szigetelő pedig egy sem. Miközben a tetőfedő és bádogos szakmáknál évente, országosan körülbelül 400, az építmény-szigetelőknél pedig 300 új szakemberre lenne szükség.
    

A szövetség úgy véli, hogy az utánpótlás hiányának kezeléséhez részben a szakoktatás reformjára, részben pedig a szakmák népszerűsítésérére van szükség. Előbbinél megjegyezték, fontos, hogy a nappali képzés mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapjon a felnőttoktatás, amelybe a szövetség szerint be kell vonni az építőipari cégeket is.


Utóbbinál pedig példaként említették, hogy az ÉMSZ egész évben részt vesz a vidéki és fővárosi pályaválasztási kiállításokon, ahol gyakorlati bemutatókkal és információs standdal várja a fiatalokat. Ezen felül a szövetség indítja minden második évben a Fiatal Tetőfedők Világbajnokságára a magyar csapatot. A versenyt tavaly Rigában, jövőre pedig Pekingben rendezik meg, az ÉMSZ most azért lobbizik, hogy a világbajnokság helyszíne 2022-ben Budapest legyen.
    

Az Épületszigetelők, Tetőfedő, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége 31 évvel ezelőtt alakult, a szövetségnek 212 rendes tagja van, ebből 173 kivitelező cég. A kis- és középvállalkozói szektorból az ÉMSZ-ben a 1-10 embert foglalkoztató mikrovállalkozásnak tekinthető tetőfedő, bádogos, ács cégek és a 100 munkavállalónál kevesebbet foglalkoztató szigetelő vállalkozások vannak jelen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com