Szakszervezeti javaslat a munka törvénykönyve módosítására

Közös javaslatokat fogalmazott meg a munka törvénykönyve és a sztrájktörvény egyes rendelkezéseinek módosítására a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) munkavállalói oldala más konföderációk és nagy ágazati szakszervezetek szakértőivel együtt - tájékoztatta a Liga Szakszervezetek kedden az MTI-t.lawA közlemény szerint a korkedvezményes nyugdíj kiváltására szolgáló új Foglalkoztatói Egészségvédelmi Ellátás program, illetve a korengedményes nyugdíj helyett javasolt Foglalkoztatói Bónusz Év Program tervezetét a munkavállalói oldal már megküldte a szociális partnereknek.

A munka törvénykönyve és a sztrájktörvény módosító javaslatait kedden véglegesítette a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Munkástanácsok, a Liga, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, kiegészülve egyes - egyebek mellett a mozdonyvezetői - ágazatok szakértőivel.

A munkavállalói érdekvédők azt szeretnék elérni, hogy a parlament tavaszi ülésszakán már tárgyalhassa a kompromisszumos javaslatot. A közleményben felidézik: a VKF 2014. december 29-én abban állapodott meg, hogy 2015 tavaszán tárgyalásokat folytat a szakszervezetek által különösen sérelmesnek tartott törvények, a sztrájktörvény és a Munka törvénykönyvének módosításáról és az erős fizikai, valamint pszichikai igénybevételnek kitett munkakörökben dolgozók valamiféle kompenzációjáról.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com