Szakszervezeti szövetség: október 20-a után a nők " ingyen dolgoznak" Magyarországon

Elfogadhatatlan a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) szerint, hogy a nők ugyanazért a munkáért 20 százalékkal kevesebb bért kapnak, ami azt jelenti, október 20-a után 72 napon keresztül ingyen dolgoznak a női munkavállalók Magyarországon - jelentette ki a MaSzSz női tagozatának vezetője a tisztes munka világnapjának alkalmából rendezett konferencián pénteken Budapesten.work2Hercegh Mária a MaSzSz és a Friedrich Ebert Stiftung által szervezett, XVI. Munkavállaló nők konferencián hozzátette: a tisztes munka, tisztes bér mindenkinek jár a mai Magyarországon, még akkor is, ha "pechére" éppen nőnek született.

Elmondta, a kormány eddig nem működött együtt a probléma kezelésében, a kormánypárti képviselők leszavazták, hogy az országgyűlés foglalkozzon az unió ajánlásaival, amelyet még 2014-ben adott a tagállamoknak a témában.

Azt is kifogásolta, hogy a női tagozat meghívását már második alkalommal mondta le Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára.

Kordás László, a MaSzSz elnöke győzelemként értékelte, hogy sikerült a bértárgyalásokat is folytató Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) novemberi tárgyalási fordulóján napirendjére tűzni a nemek közti bérkülönbség problémáját.

Pogátsa Zoltán, közgazdász szerint nem csak morálisan felháborítóak a különbségek, gazdasági szempontból is racionális lenne, ha megvalósulna a nemek közi béregyenlőség. A közgazdasági kutatások, amelyek a nemek szerint vizsgálják a gazdaságot, arra a következtetésre jutottak, jót tesz a gazdaságnak, a bruttó hazai termék (GDP) növekedésnek a nemek egyenlősége a foglalkoztatásban, a bérekben.

Elmondta azt is, sokan a jóléti államot luxusként fogják fel, amelyet meg kell haladni, le kell építeni. Azonban pont a jóléti államokban a legmagasabb a foglalkoztatottság, ezen belül a női foglalkoztatás. Ahol magas a foglalkoztatottság Európában, a skandináv országokban, ott nagy arányban vannak jelen az ápoló-gondozó munkák, amelyben az állam és az önkormányzatok is jelentős szerepet vállalnak.

Úgy vélte, a jóléti állam befektetés a társadalom működésébe, válasz az automatizációra és a női foglalkoztatottság problémáira is. Montserrat Mir, az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) konföderációs ügyvivője hangsúlyozta, a társadalom szemében magasabb presztízst élvező szakmákban általában sokkal kevesebb nő van.

Ugyanakkor a digitalizációnak köszönhetően sok hagyományosan férfimunkának tekintett foglalkozást nők is ugyanúgy végezhetnek, csak politikai akarat és képzés kell hozzá. Európában most foglalkoztatási válság van, ami arra a következtetésre vezette a döntéshozókat, hogy "bármilyen munka jobb, mint a semmilyen". Ez azonban ami nem igaz, hiszen minőségi munkára van szükség - jelentette ki.

Mint mondta, a bizonytalan munkavégzés terjedésével egyre több az alvállalkozói munkavégzés, kiszervezés, kölcsönmunkaerő, a jogalkotó azonban nem szabályozza megfelelően általában a területet, vannak olyan munkaszerződések, amelyben szinte semmi nem védi a dolgozókat.

Mint fogalmazott, fel kell lépni az ellen, hogy a "szegénység női arcot kapjon", hiszen a legtöbb bizonytalan munkahelyen nők vannak. Az ügyvivő szerint a rugalmasság a munka világában versenyképesebbé teszi a gazdaságot, azonban ez nem tisztességes verseny, mert alacsonyabb, a munkavállalókat kevésbé védő normákra alapul.

Mint mondta, az európai kormányok megpróbálják felhigítani a szabályokat "munkahelyteremtés" jelszó alatt, ezek a reformok azonban nem vezetnek minőségi munkahelyek teremtéséhez - hangsúlyozta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com