Szallas.hu: a második negyedévben 15 százalékkal bővült a belföldi turizmus

Kiemelik: az újabb rekord mértékű bővüléshez a négynapos húsvét és a pünkösd járult hozzá, a legtöbb vendég Budapestet, Siófokot és Egert választotta.

A forgalom növekedése már az év eleji előfoglalások alapján biztosra vehető volt, de átlagon felül növelte a forgalmat a húsvét, az április-június közötti negyedév legtelítettebb napja a pünkösdi hosszú hétvége szombatjára esett - mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője a közleményben. A legjelentősebb emelkedést a 3 napra szóló foglalásoknál mérték a Szallas.hu szakemberei, itt 20 százalékos volt a növekedés. A nyári hónapokra már több az előfoglalás, mint az előző évben ilyenkor, ennek alapján akár újból kétszámjegyű bővülést mérhetnek.



Július 17-re a telítettség 90 százalék feletti, az augusztus végéig tartó időszakban az előfoglalások alapján egyébként Siófok, Hajdúszoboszló és Gyula került a top 3-ba. A Szallas.hu adatai szerint az autóval megközelíthető külföldi nyaralóhelyek közül Horvátország lesz a magyarok alternatívája a Balatonra: a legtöbb foglalás ugyanis 3 horvát településre - Vir, Crikvenica, Zadar - érkezett be június végéig. A április-június között legtöbben apartmanban, vendégházban, illetve 3 csillagos szállodában foglaltak szobát, de minden szálláshelytípusban nőtt az átlagos foglalási érték.

A többség az 50 ezer forint alatti kategóriában üdült, ide szólt a foglalások 80 százaléka. Átlagosan 9,5 százalékkal fizettek többet a második negyedévben egy-egy pihenés alkalmával, mint tavaly ugyanilyenkor. A belföldi turizmus bevételi rekordjában szerepe volt a SZÉP-kártyának is, ami 3 százalékkal gyakrabban került elő fizetéskor: minden ötödik vendég ezzel egyenlítette ki a számlát - ismertette Szigetvári József.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com