Szállás.hu: a rongálás a szálláshelyek üzemeltetőinek leggyakoribb problémája

Négy szálláshelyből háromban már legalább egyszer előírást sértett a vendég, ezek közül a leggyakoribb a rongálás volt, ezt követte a szobába, apartmanba becsempészett nem fizető plusz vendég, míg harmadik helyen a lopás szerepel a statisztikák szerint - derül ki a Szállás.hu augusztusban végzett online felmérésből, amit csütörtökön jutattak el az MTI-hez.A felméréskor 1500 szálláshelyet és turisztikai szolgáltatót kérdeztek meg. A közlemény idézi Keresztes Nórát, a cég marketing menedzserét, aki szerint a sort a fizetés nélkül távozók folytatják, majd a lezárt helyekre belógók, és gyakran előfordul a konyha vagy étterem, illetve a wellness részleg zárás utáni látogatása is.

    
Hozzátették, a medencés szállásoknál nemcsak a belógás lehet probléma, e helyeknek a harmadánál fordult már elő, hogy le kellett engedni a medence vizét, mert a vendég ott végezte el a dolgát. Arról is beszámoltak, hogy a kihágások jellemzően nem igényeltek rendőri intézkedést: nagyjából tíz esetből egy miatt értesítették a rendőrséget. Ilyenkor általában a csendháborítás és az alkohol vagy drog hatása alatt álló személy agresszivitása, viselkedészavara az indíték, de volt már, hogy csalót lepleztek le, akivel szemben aztán eljárás indult.
    

A turisták számára programot, látnivalót nyújtó helyek kétharmadánál találkoztak már problémás vendéggel. A felmérés szerint a leggyakrabban rongálás, lopás fordult elő, illetve jellemező volt még, hogy a vendégek figyelmen kívül hagyták a nyitva tartási időt. Keresztes Nóra úgy vélte, ez utóbbi főként a fürdők számára jelent kihívást, de a múzeumoknál sem ritka a kertbe bemászó éjszakai vendég.
    

A megkérdezettek szerint a zárva tartó turisztikai attrakciót látogatók többsége megússza a biztonsági őrök határozott dorgálásával, azonban minden harmadik esetben rendőrt kell hívni. Kellemetlenkedő vendégek - többnyire inkább férfiak - a normál nyitvatartási időben is akadnak, rájuk leginkább az alkoholos befolyásoltság és a hölgy vendégek, illetve női személyzet zaklatása a jellemző - olvasható a Szállás.hu közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com