Szallas.hu: csökkent a nyári foglalások száma

A Szallas.hu-n megtett, belföldi úti célú nyári foglalások száma 15 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, a visszaesés mértéke a 2019-es, pandémia előtti évhez képest 3,7 százalékos volt - közölte a Szallas.hu az MTI-vel szerdán. A közleményben kiemelték, hogy a vendégéjszakák száma tavalyhoz viszonyítva 17,7 százalékkal, 2019-hez képest 6,7 százalékkal esett vissza. Az áremelkedések eredményeként a bruttó közvetített szobaár-bevétel alig több mint 3,5 százalékkal csökkent tavalyhoz képest - írták.
    

A SZÉP-kártyás fizetések aránya nőtt: tavaly a vendégek nyári foglalásaik 22,9 százalékát, idén pedig 23,2 százalékát fizették ilyen módon. A foglalások alapján az átlagos ár 12 ezer forint volt személyenként egy éjszakára, ami 17 százalékos emelkedés tavalyhoz mérten. Az idén arányaiban többen választották az 1-2 éjszakás tartózkodási időt: ez a kategória a portálon leadott nyári foglalások 57,7 százalékát tette ki, ami tavaly 56,2 százalék, 2019-ben pedig 56,5 százalék volt.
    

A legnépszerűbb település 2023-ban Siófok volt, amelyet Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, Gyula, Balatonfüred, Hévíz, Szeged, Pécs és Zalakaros követett. A foglalások harmada apartmanba, 27 százaléka hotelbe, 22 százaléka vendégházba, 14 százaléka panzióba és 6 százaléka egyéb típusú szálláshelyre szólt. A horvátországi foglalások darabszáma tíz százalékkal, a vendégéjszakák száma 7 százalékkal nőtt az idén nyáron, a szeptemberi foglalások pedig tovább javíthatnak a számokon.
    

A magyarok kedvencei Vir, Crikvenice, Njivice, Bibinje és Vodice voltak.  Az átlagos ár 13 600 forint volt éjszakánként egy főre, ami 19 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - olvasható a Szállás.hu közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com