Szallas.hu: minden hatodik szállásadóhoz érkezik extrém kérés

A Szallas.hu legfrissebb felmérése szerint minden hatodik szállásadóhoz legalább havonta egyszer fordulnak valamilyen extrém kéréssel a vendégek.szallasAz elmúlt évben igényelt plusz szolgáltatások többsége a felmérés szerint három nagy csoportba tartozott. Gyakran kérték a vendégek a késői szobaátvétel vagy épp a korai szobaelhagyás lehetőségét, előfordult az is, hogy el kellett fuvarozni az utazókat egy tömegközlekedési csomópontig, vagy akár a reptérre még Somogy megyéből is.

A legtöbb kérés azonban valamilyen különleges alkalomhoz kapcsolódott, például születésnapi tortát kellett vinni az ünnepeltnek, vagy épp rózsaszirmokkal teleszórni a szobát egy eljegyzés előtt. A legextrémebb kérések között volt a felmérés szerint, hogy valaki lekvárt vagy gyöngytyúkot akart főzni az apartmanban, de volt olyan is, aki a szoba berendezésének egyes darabjait akarta megvásárolni.

Egy szállóvendég az ismeretlen rokonai felkutatásához kért segítséget. Többen igényeltek különleges programot, például vadászaton vagy sétakocsikázáson akartak részt venni. Szexuális szolgáltatások vagy eszközök igénybevételéhez a szállásadók mintegy 3 százalékától kértek segítséget saját bevallásuk szerint - derült ki a Szallas.hu felméréséből.

A válaszok alapján a kisgyermekes családok vagy a fiatalok az átlaghoz képest nem jelentenek nagyon nagy problémát a vendéglátóknak, ahogy az ismert emberek sem. Külön elbánást leginkább a jól szituált magánemberek kérnek, és közülük is többnyire a nők állnak elő a kívánságokkal - a felmérésben részt vevő szállásadók háromnegyede, illetve kétharmada értett egyet ebben.

Az extra szolgáltatások a vendéglátóknak többnyire pár ezer vagy néhány tízezer forintjába kerültek - többen mondták, hogy alacsonyabb összegnél nem is kérték el a plusz pénzt a vendégektől. A 2014-ben a legdrágább kérés mintegy félmillióba került, ekkor egy Rolls-Royce-ot kellett szerezni a vendégnek hölgykísérettel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com