Szallas.hu: többen utaznak az ünnepek alatt, mint tavaly

A drágulás ellenére is többen utaznak el az országon belül az ünnepek alatt, mint az elmúlt években: a karácsonyi időszakra szóló, december 19-ig beérkezett foglalások száma 30 százalékkal nőtt az előző évhez képest a Szallas.hu szállásfoglaló portál adatai szerint.Az MTI-nek küldött keddi közlemény szerint karácsonykor Budapest, szilveszterkor és a jövő év elején pedig Eger a legnépszerűbb település a Szallas.hu-n foglaló vendégek körében. Az egy főre jutó, egy éjszakára szóló átlagár 16 ezer forint, 23,5 százalékkal több, mint tavaly és 45 százalékkal drágább, mint 2019-ben.
    

A karácsonyt otthonuktól távol töltők fele wellness-szálláshelyet választott. A foglalások 48 százaléka hotelbe, 23 százaléka apartmanba, 16 százaléka vendégházba, 10 százaléka panzióba, 3 százaléka egyéb típusú szálláshelyre szól. Budapest, Hévíz, Eger, Gyula és Zalakaros eddig a legnépszerűbb úti cél, a top 10-es ranglistára még Cserkeszőlő, Pécs, Siófok, Hajdúszoboszló és Szeged került fel. A legnagyobb hazai turisztikai régiók közül karácsonykor Észak-Magyarország (20,55 százalék), a Balaton (15,46 százalék), és a Dél-Alföld (13,95 százalék) részesül legnagyobb arányban a foglalásokból. Az észak-magyarországi régióban pedig Eger, Miskolc, Szilvásvárad, Parádfürdő, Egerszalók és Miskolctapolca a legkeresettebb.
    

Szilveszterre is többen kelnek útra: tavalyhoz képest több mint duplájával nőtt eddig az előfoglalások száma, de 2019-hez képest is 20 százalékos a bővülés. A legtöbben Egerben, Szegeden, Pécsett, Gyulán és Siófokon koccintanak éjfélkor. Az új év első két hónapja is bizakodásra ad okot az adatok alapján, már most kétszer annyi foglalás áll bent, mint tavaly ilyenkor, 2019-hez viszonyítva pedig csaknem 10 százalékkal nőtt az előfoglalási arány - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com