Számvevőszék: lezárult az Országos Atomenergia Hivatal ellenőrzése

Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) kialakította a szabályszerű és szabályozott működési környezetet a belső kontrollrendszer keretében 2015-2018 között, azonban a kontrolltevékenységek gyakorlása nem volt szabályszerű - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedden.A számvevőszéki ellenőrzés megállapításai alapján a korrupciós kockázatok kezelését a kontrollok megfelelően támogatták, a nemzeti vagyon megóvása, védelme, átlátható nyilvántartása biztosított volt, a szervezet használatában, vagyonkezelésében lévő vagyonnal elszámoltak.

    
Az ÁSZ tájékoztatása szerint a hivatal közfeladata az atomenergia biztonságos alkalmazásával kapcsolatos hatósági feladatok ellátása és összehangolása. A hivatal vagyonának értéke az éves beszámolók adatai alapján 2015 és 2018 között 1,545 milliárd forintról 2,440 milliárd forintra nőtt. A bevételek döntő részben közhatalmi bevételként beszedett felügyeleti díjakból származtak, éves szinten 2,537 milliárd és 2,854 milliárd forint közötti összegeket tettek ki az ellenőrzött időszakban.
    

A hivatalnál a kontrollkörnyezet kialakítása a jogszabályi előírásokkal összhangban történt, rendelkeztek az előírások szerinti szervezeti, gazdálkodási és számviteli szabályozásokkal. A kockázatkezelési, a nyomon követési, a belső ellenőrzési, az információs és kommunikációs rendszer kialakítása, valamint működtetése szabályszerű volt.
    

A jogszabályok és a belső szabályozás előírásaival ellentétben ugyanakkor elmulasztották a gazdálkodási jogkörök kontrolltevékenységek végzésére jogosult gyakorlóinak írásban történő, szabályszerű felhatalmazását, kijelölését, továbbá a kötelezettségvállalások, más fizetési kötelezettségek nyilvántartása sem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, így nem támogatta a kontrolltevékenységek szabályszerű elvégzését.
   

A szervezet működése során az integritás követelményei érvényesültek, az integritás kontrollrendszer kiépítettsége megfelelt a jogszabályoknak. A hivatal a nemzeti vagyont szabályszerűen használta, a mérlegben kimutatott eszközök és források értékelése, és azok leltárral történő alátámasztása összhangban volt a jogszabályi előírásokkal. A vagyon értékében és mennyiségében bekövetkezett változásokat szabályszerűen mutatták ki. Az átláthatóság és elszámoltathatóság követelményeit a vagyongazdálkodás során érvényesítették.
    

Az ellenőrzés megállapításai alapján az Állami Számvevőszék az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatójának három javaslatot fogalmazott meg, amelyekre az érintettnek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com