Századvég Gazdaságkutató: fokozatos kilábalás várható

A vártnál kedvezőbb negyedik negyedéves GDP-adat azt mutatta, hogy a korlátozások által nem érintett ágazatok gyorsan regenerálódtak, ami javítja az idei kilátásokat. Ezzel szemben a járvány harmadik hulláma miatt bevezetett korlátozó intézkedések mérsékelhetik a hosszú távú kilábalás esélyeit. E két tényezőt figyelembe véve 4,0 százalékra mérsékelte idei növekedési várakozásait a Századvég Gazdaságkutató Zrt., míg a jövő évit - a második negyedévtől meginduló kilábalást feltételezve - 5,1 százalékra emelte. Ez azt jelenti, hogy a gazdaság teljesítménye 2022-ben érheti el újra a 2019-es szintjét - összegezte legfrisseb prognózisát csütörtökön a kutató.A háztartások fogyasztási kiadásai a tavalyi 2,5 százalékos visszaesés után idén 3,2 százalékkal, míg jövőre - a korlátozások megszűnését feltételezve - 4,7 százalékkal növekedhetnek. A korlátozások visszafogják a fogyasztást, ugyanakkor a háztartások megtakarításának növekedését is eredményezik, így amikor ismét igénybe lehet venni az átmenetileg elérhetetlenné vált termékeket és szolgáltatásokat, akkor jelentős kereslet jelenhet meg.

    
A beruházásoknak fontos szerepe lehet a hosszú távú kilábalásban és új munkahelyek teremtésében a megszűnt munkahelyek helyett. A beruházásokat segíthetik az alacsony kamatok, az elérhetővé váló uniós források, míg például a bizonytalan gazdasági helyzet fékezőleg hat. E tényezőket figyelembe véve a beruházások idén 7,5 százalékos, jövőre pedig 5,8 százalékos emelkedése várható.
    

Az export idén 8,7, jövőre pedig 8,1 százalékkal növekedhet, míg az import bővülése rendre 7,8, illetve 7,0 százalék lehet. Ez egyben azt is jelenti, hogy a külkereskedelmi egyenleg hatása 2021-ben és 2022-ben már pozitív lehet a növekedésre. A munkaerőpiacon az idei évben alacsony, de a korábbi években megszokottnál magasabb, 4,2 százalékos munkanélküliséggel számol a Századvég Gazdaságkutató. A munkanélküliségre jelentős kockázatot jelent, hogy meddig húzódnak el a korlátozó intézkedések, hosszan tartó elhúzódásuk mikor okoz jelentősebb mértékű elbocsátásokat. A beruházások segíthetik a foglalkoztatás visszatérését, így a munkanélküliség jövőre 3,6 százalékra csökkenhet.
    

Az inflációt az idén nagyban befolyásolják a bázishatások: a tavaly tavaszi zárlatnál az olaj világpiaci ára jelentősen visszaesett, ami megjelent az üzemanyagárakban is. Ez most az alacsony bázis miatt magasabb inflációt okoz, azaz a pénzromlás üteme idén várakozásaik szerint 3,5 százalék körül alakulhat, míg jövőre 3,2 százalék lehet. Az inflációt felfelé hajtja továbbá a gyengébb árfolyam, de kockázatot jelent az is, hogy ha a korlátozások miatt elérhetetlenné vált szolgáltatások ismét elérhetővé válnak, az áruk hogyan alakul. A mérsékelt külső infláció lassítja az áremelkedést.
    

A költségvetési hiány az idén is magas, de a tavalyinál alacsonyabb lehet, a GDP 7,1 százalékát teheti ki, majd jövőre 5,0 százalékra csökkenhet. Ez azt is jelenti, hogy a GDP-arányos államadósság idén 81,4 százalékra emelkedik, majd jövőre 79,2 százalékra csökken. A prognózis készítésekor a Századvég Gazdaságkutató azzal számolt, hogy az oltások előrehaladásával a korlátozások fokozatos feloldása megkezdődik a második negyedévben. Ennek elhúzódása azonban több százalékponttal visszavetheti a növekedést, míg egy gyorsabb újraindulás és kilábalás pozitív kockázatot jelentene.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com