Szeptember 18-ig pályázhatnak az inkubátorok a Startup Factory felhívásra

Szeptember 18-ig pályázhatnak a startupokat felkaroló inkubátorok szakértői tevékenységeik és mentorálási szolgáltatásaik támogatására a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett kétmilliárd forint keretösszegű Startup Factory felhívásra - közölte a hivatal elnöke egy szerdán tartott sajtóeseményen, Budapesten.Birkner Zoltán ismertette, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával meghirdetett felhívásban pályázatonként 150-300 millió forint támogatás nyerhető. Az eredményhirdetés 2020 utolsó negyedévében várható.

   
A hivatal tavalyi felméréséből kiderült, hogy a magyar startup ökoszisztéma fejlesztéséhez leginkább továbbfinanszírozásra és új típusú mentorálásra, szolgáltatás összekötés fejlesztésére, valamint a magyar állam által eddig megfinanszírozott szakmailag legkiemelkedőbb inkubátorházak működtetésére van szükség.
    

Ezért a pályázat célja is, hogy a támogatáshoz jutó inkubátorok innovatív startup vállalkozásokat támogassanak az ötlet fázistól a  prototípusfejlesztésen át a piacra vitelig, és segítsék őket a fenntartható üzleti modell kialakításában, valamint a befektetésre alkalmasság elérésben - tette hozzá. A Startup Factory technológiai inkubátoroknak biztosít lehetőséget tevékenységük folytatásához a korábbi felhívásokban megfogalmazott elvei alapján, a programok eddigi működésének tapasztalatait figyelembe véve - emelte ki az elnök, aki szerint a felhívás kiírását és ezzel a korábbi pályázatok eredményeként elindult munka folytatását indokolja, hogy a startup vállalkozások fejlődéséhez, sikeréhez, nemzetközi piacra lépéséhez elengedhetetlen az a szakmai és infrastrukturális támogató környezet és kapcsolati háló, amelyet az inkubátorok nyújthatnak számukra.
   

Kölkedi Krisztián, az NKFIH főosztályvezetője kitért arra is, hogy a Startup Factory pályázati felhívásban a korábbi felhívásokban támogatott inkubátorok, illetve azok az inkubátorok vehetnek részt, akik korábbi inkubátorpályázatokban bejutottak a szóbeli fordulóba, de nem kaptak támogatást, viszont az azóta eltelt időszakban legalább három éven át inkubációs tevékenységet folytattak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com