Szerény növekedéssel ért el foglalkoztatási rekordot a harmadik negyedévben az euróövezet és az EU

A harmadik negyedévben három és fél éve a legkisebb mértékben nőtt, de így is rekordot ért el a foglalkoztatottak száma az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett kimutatása szerint.A harmadik negyedévben a végleges kimutatás szerint az előzetes adatokkal megegyező mértékben, 0,2 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma az előző negyedévhez képest mind az euróövezetben, mind az Európai Unióban. A második negyedévben mindkét régióban 0,4 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma negyedéves bázison, az első negyedévben pedig az euróövezetben 0,4 százalékkal, az EU-ban 0,5 százalékkal.


    
Az Európai Unióban a harmadik negyedévben elért 239,3 milliós, ezen belül az euróövezeti 158,3 milliós foglalkoztatás rekordnak számít. A pénzügyi válságot követő foglalkoztatási mélypont, az euróövezetnél 2013 második negyedéve, az EU estében pedig 2013 első negyedéve óta az eruóövezetben 9,6 millióval, az EU-ban 15,2 millióval nőtt a foglalkoztatás.
    

A legnagyobb növekedést a foglalkoztatottak számában az előző negyedévhez képest Málta érte el a harmadik negyedévben, 0,9 százalékosat. Cipruson és Litvániában 0,8 százalék, Lettországban, Luxembourgban és Szlovéniában 0,7 százalék volt a növekedés. Hollandia 0,6 százalékos, Magyarország és Portugália pedig 0,5 százalékos - az ötödik legnagyobb -  növekedést ért el a harmadik negyedévben a foglalkoztatottak számában.
    

Negyedéves csökkenést jelentett a foglalkoztatottak számában Észtország, 0,8 százalékosat, illetve Bulgária és Olaszország 0,3 százalékosat, Horvátország és Lengyelország 0,2 százalékosat, valamint Románia 0,1 százalékosat. Az egy évvel korábbihoz képest az euróövezetben 1,3 százalékkal, az Európai Unióban 1,2 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma a harmadik negyedévben. A második negyedévben 1,5 és 1,3 százalék volt az éves növekedés a két régióban, az első negyedévben pedig mindkét régióban 1,5 százalék.
    

A foglalkoztatottak számának éves növekedése a legmagasabb Máltán volt, 4,9 százalékos. Cipruson és Luxembourgban 3,7 százalékkal nőtt a foglalkoztatás a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Szlovénia 2,8 százalékos, Finnország 2,7 százalékos, Hollandia 2,5 százalékos, Magyarország pedig a rangsorban hatodik 2,3 százalékos éves növekedést ért el a foglalkoztatottak számában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com