Szerényen nyereséges a visegrádi palotajátékok

A három évtizede megrendezett Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok (VNP) tavaly, ha szerényen is, de nyereséggel zárt, igaz, a rendezvény pénzügyi támogatást is kap, az idén hasonló eredményre számítanak a szervezők.

vvFélegyházi András (független), a település polgármestere az MTI-nek elmondta: a nullszaldó körüli eredmény már siker, mert a múlt hétvégén megrendezett esemény nonprofit jellegű, s nem a pénzügyi nyereség a cél.
A játékokon három nap alatt nyolc ország közel ezer szereplője lépett fel, a látogatók száma 30 és 40 ezer közötti, a külföldről szervezetten érkezők száma ötezer körüli volt.

A tavaly 23,8 millió forintos költségvetésű programsorozat bevétele 25,4 millió forint volt, így a rendezvény 1,6 millió forintos nyereséggel zárt. "Reményeink szerint idén is hasonlóan alakul a gazdálkodás" - tette hozzá a polgármester.

A palotajátékok pályázatok útján a Nemzeti Kulturális Alaptól 4 millió, a Nemzetközi Visegrádi Alaptól (International Visegrad Fund) 3,57 millió forintot nyert el, az önkormányzat pedig 3 millió forinttal járult az eseményhez. A rendezvényt a teljes egészében önkormányzati tulajdonú Pro Visegrád Közhasznú Nonprofit Kft. szervezi.

Félegyházi András megjegyezte: a településnek az idegenforgalmi adóból tavaly 60,5 millió forintja származott, ami a második legnagyobb tétel a bevételek között, az első az iparűzési adó mintegy 81 millió forinttal. A rendezvény ideje alatt szinte mind az 1400 négycsillagos ágy elkel.

A polgármester közölte: a szereplők nem kapnak fellépti díjat. Az 1900 lakosú város sok civil szervezete is segíti a munkát, mintegy 150 önkéntessel.

Félegyházi András jelezte: a hosszú távú tervezésre nincs mód, mert nem áll szponzor mögöttük és rendszeresen érkező állami támogatást sem kapnak.

Cseke László, a Pro Visegrád ügyvezetőjének tájékoztatása szerint tavaly a kulturális programokra 6500 jegyet értékesítettek 13 millió forintért, a vásárszervezésből pedig 2 millió forint folyt be.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com