Szijjártó: 17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto

Mintegy 17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto, a miskolci fejlesztéshez a kormány 5,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.Szijjártó Péter elmondta: az autóipari beruházás első ütemben 138 új munkahelyet teremt, a vállalat célja pedig az, hogy évente kétmillió alkatrészt gyártsanak mind a hagyományos, mind az elektromos autóipari vállalatok számára. A nyolchektáros miskolci területen egy 26 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot húz fel a kínai cég - tette hozzá.

    
A külgazdasági és külügyminiszter három szempontból nevezte jelentősnek a beruházást. Egyrészt, mert a magyar gazdaság zászlóshajóját jelentő autóiparba érkezik, másrészt azért, mert keleti beruházás, egy eddig csak Kínában működő vállalat hozza létre első Kínán kívüli üzemét, harmadrészt pedig azért, mert a fejlesztés újabb visszaigazolása annak, hogy Magyarország, a magyar emberek kiváló munkájának köszönhetően továbbra is rendkívül vonzó beruházási helyszín.     


Kiemelte: az elmúlt hetekben bejelentett beruházások közelebb visznek ahhoz, hogy Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozzon. Abban pedig, hogy ezt elérjük, nagy szerepe van a tíz éve megkezdett keleti nyitás politikájának - hangsúlyozta. Hozzátette: mára világossá vált, hogy a keleti nyitás miatti nyugati bírálatok "kizárólag piacféltés miatt" jelentek meg.     


A külgazdasági és külügyminiszter közölte: tíz év alatt Magyarország 22 százalékkal növelte keleti irányú exportját, és 2019-ben fordult először elő az, hogy egy távol-keleti ország hozta a legtöbb beruházást Magyarországra. Megjegyezte: globálisan is megdőlt az a dogma, hogy a tőke kizárólag nyugatról áramlik keletre, tavaly a világban végrehajtott összes beruházás 58 százalékát keleti tőkéből finanszírozták.     


Rámutatott: tavaly a Magyarországra érkezett beruházási érték 60 százaléka keletről származott, és a tavaly újonnan létrehozott munkahelyek 40 százaléka is keleti beruházókhoz kötődik. Szijjártó Péter arról is beszélt: az autóipar Magyarországon 120 éves tradíciókra tekint vissza, jelenleg 700 autóipari vállalat működik az országban, ami Magyarországot az európai járműipar egyik fellegvárává tette. Tavaly 550 ezer gépkocsit és több mint kétmillió autómotort gyártottak Magyarországon, az ágazat exporthányada pedig 90 százalék felett van - ismertette.     


Hozzátette: ugyanakkor látni kell, hogy az autóipar új, modern korszakba lépett, amikor a kutatás-fejlesztés és az innováció legalább olyan fontos, mint maga a gyártás. Nem véletlen, hogy Magyarország mind az elektromobilitásban, mind az önmagukat vezető autók fejlesztésében megpróbál élen járni - mondta. Most, a világjárvány idején minden beruházás "aranyat ér", mert ezek mentik meg a munkahelyeket és hozzák magukkal a magas színvonalú technológiát - szögezte le.     


Szijjártó Péter szerint a Chervon fejlesztése tovább erősíti Magyarország és Kína együttműködését. Az idén az első hét hónapban 19 százalékkal nőtt a magyar-kínai kereskedelmi forgalom és ezen belül 10 százalékkal nőtt Magyarország exportja  - emelte ki. Világjárvány és gazdasági válság ide vagy oda, Miskolcon nem áll meg a fejlődés - hangsúlyozta Csöbör Katalin, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője. Örömét fejezte ki, hogy a nyolc éve a kínai Nanjingben alapított, gyorsan növekvő óriáscég a versenytárs európai országok városai helyett első Kínán kívüli zöldmezős beruházását Magyarországon és azon belül is Miskolcon valósítja meg 138 új munkahelyet létrehozva.     


Úgy fogalmazott: a beruházáshoz megbízható alapot nyújt a térség ipari múltja, az elmúlt tíz évben robbanásszerűen fejlődő infrastruktúra, a Miskolci Egyetem által biztosított műszaki szakmai tudás, a miskolci emberek tehetsége és elkötelezettsége, valamint a Borsodban meglévő és sok szempontból még ma is kiaknázatlan erőforrás.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com