Szijjártó: 23 milliárd forinttal támogatnak 63 vállalatot a Brexit okozta veszteségeik miatt

Lezárult a Brexit miatt károkat szenvedett vállalatok támogatására szolgáló pályázat második köre, a kormány által megelőlegezett európai uniós alapból így összesen 23 milliárd forinttal járulnak hozzá 63 hazai cég beruházásaihoz - jelentette be hétfőn a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.A tárcavezető a Rovitex Homedeco Kft. által elnyert támogatást tanúsító oklevél átadásán kiemelte, hogy a kormány megelőlegezte, valamint a versenyképesség-növelő programhoz (VNT) hasonlóan beruházásokhoz és a munkahelyek megőrzéséhez kötötte az úgynevezett Brexit Alkalmazkodási Tartalékot. Bár ennek forrásai egyébként csak négy év alatt, 2022 és 2025 között folynak be a költségvetésbe, így már tavaly szeptemberben megnyíltak az első pályázati lehetőségek Magyarországon.
    

"Mi soha nem engedtük, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg olyan világpolitikai-világgazdasági fejlemények árát, amelyekről a magyar emberek egyáltalán nem tehettek, ilyen volt a Brexit is" - hangsúlyozta. Hatalmas veszteségnek nevezte az Egyesült Királyság európai uniós kiválását, amely szerinte súlyos stratégiai és gazdasági kihívásokat eredményezett, ugyanis a szigetország az EU bruttó hazai termékének (GDP) 15 százalékát és lakosságának 13 százalékát adta, benne van a G7-csoportban és állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának.
    

Szijjártó Péter aláhúzta: az elmúlt évtized a válságok kora volt, amelyekre a kormány válaszai szinte minden esetben eltértek a fősodortól, azonban mindig sikeresek voltak. Példaként hozta fel, hogy a pénzügyi krízisre radikális adócsökkentési és munkahelyteremtési politikával, míg a migrációs nyomásra a biztonság erősítésével reagáltak. A koronavírus-járvány során pedig a minél gyorsabb oltási programra, illetve a munkahelyek megmentésére fókuszáltak, így Magyarországnak sikerült a maga javára fordítania a világgazdasági status quo megbomlását, és 2021 rekordév lett gazdasági szempontból - jelentette ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com