Szijjártó: 9,6 milliárd forintból bővíti oroszlányi üzemét a Suez

A francia Suez 9,6 milliárd forintból bővíti oroszlányi telephelyét, 85 új munkahelyet teremtve a víztisztító membránokat előállító gyárban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány az új munkahelyek és a magas hozzáadott értékű termelés miatt 1,7 milliárd forinttal támogatja a beruházást. A tárcavezető a magyar vízipar elismeréseként értékelte, hogy a világ egyik vezető vállalata itt bővíti a termelését.

A népesség globális növekedése és a vízbázisok szennyeződése miatt a víztechnológia piaca bővül, és az oroszlányi üzem termékeit már most is világszerte használják, így többek között az ENSZ békefenntartó küldetései és a NATO számos akciója során - tette hozzá.

    
Szijjártó Péter üdvözölte, hogy a Suez magyarországi vállalata csaknem 99 százalékban külföldi piacra termel, ezért a gyártás bővítése a magyar kivitelt is gyarapítja. A nemzetközi nagyvállalatok ugyanakkor - mint fogalmazott - nem csak a kiviteli csúcsokhoz járulnak hozzá, hanem ahhoz is, hogy Magyarországon a legkorszerűbb technológiák honosodjanak meg. Ezzel és a beruházásokért folytatott erős nemzetközi versennyel indokolta, hogy a kormány nemzetközi összehasonlításban is kedvező gazdasági környezettel ösztönzi a magyarországi befektetéseket.
   

A miniszter a bejelentéshez hozzáfűzte, hogy Franciaország a 4. legnagyobb befektető állam Magyarországon, több mint 500 francia hátterű cég csaknem 40 ezer embernek ad munkát belföldön. A két ország kereskedelmi forgalma az idei első 9 hónapban meghaladta a 6,3 milliárd eurót. A térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy az oroszlányi Suez-telephely a gyártás és a fejlesztés mellett a munkavállalóiért és a környezetéért is felelősséget érez. Czunyiné Bertalan Judit szerint a kapacitásbővítés a jövőt alapozza meg, hiszen az ivóvíz nem csak most érték, hanem a jövőben is az lesz.
    

A Suez magyarországi vállalatának elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az Oroszlányban készülő termékeket több iparág is használja, főképp ott, ahol különösen fontos a tiszta víz. Yuvbir Singh a 35 százalékos oroszlányi bővítést azzal indokolta, hogy a 2002-ben létrehozott üzem a többszöri korszerűsítés után ismét elérte a kapacitásai határát.
    

A Suez Water Technologies and Solutions világszerte csaknem 200 üzemet működtet, és 11 ezer munkavállalót foglalkoztat. Magyarországi vállalatuknál csaknem ezren dolgoznak. Az oroszlányi székhelyű Suez Water Technologies & Solutions Hungary Kft. 2017-ben 160 millió euró, 2018-ban 171 millió euró árbevételt ért el. Adózott eredménye tavaly előtt 25 millió euró, tavaly 18 millió euró volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com