Szijjártó: a gazdasági növekedés egyik előfeltételét az erős, nemzeti tulajdonú cégek jelentik

Nincs gazdasági növekedés beruházások nélkül, nincsenek beruházások erős nemzetgazdaság nélkül, erős nemzetgazdaság pedig nincs erős, nemzeti tulajdonú vállalatok nélkül - jelentette ki a tárca közleménye szerint kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.A tárcavezető a Gémtech Kft. napkori csarnokavató ünnepségén vett részt. A fémszerkezetek gyártásával foglalkozó cég beruházásának értéke kétmilliárd forint, amelyhez az állam 900 millió forint támogatást nyújtott, így segítve 450 munkahely megőrzését.
    

Elmondta, hogy miközben a koronavírus-járvány kezdete óta szinte kizárólag negatív hírek érkeztek a világgazdaságból, Magyarország minden idők egyik legsikeresebb évét zárta tavaly gazdasági szempontból. Kiemelte, hogy a rendkívüli nehézségek ellenére 2021-ben a foglalkoztatás, az exportteljesítmény és a beruházások rekordja is megdőlt hazánkban.

Több mint ötmilliárd eurónyi (1800 milliárd forintnyi) értékben jöttek létre beruházások, a rendszerváltás óta nem látott szintre nőtt a foglalkoztatottak száma (4,7 millió), illetve elérte a 110 milliárd eurót a magyar kivitel - sorolta.
    

Utóbbi kapcsán arról számolt be, hogy bár Magyarország globálisan a 95. helyen áll a lakosságszám tekintetében, expotteljesítménye a 34. legnagyobb. Ez pedig azt jelzi, hogy a nemzetközi piacokon is versenyképesek az itt előállított termékek. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a kormány idén is folytatni kívánja 11-12 éve meghirdetett, az adók csökkentésére fókuszáló gazdasági stratégiáját. Ennek keretében a 25 év alattiaknak nem kell jövedelemadót (szja) fizetniük, a gyermeket nevelő családok hamarosan visszakapják a tavalyi évben befizetett szja-t, valamint a cégek szociális adóterhei is csökkennek 4 százalékkal.
    

"A kulcs a gazdasági növekedés, növekedés viszont nincs beruházások nélkül, beruházások nincsenek erős nemzetgazdaság nélkül, erős nemzetgazdaság pedig nincs erős, nemzeti tulajdonban lévő vállalatok nélkül" - fogalmazott. Aláhúzta, hogy a Gémtech Kft. hazai tulajdonú cég, és a magyarországi darugyártás egyik vezető szereplője, amely 60 százalékos exportaránnyal dolgozik, egyebek mellett a Siemensnek és a General Electricnek is beszállítója. Hozzátette, a magas exportaránynak azért is kiemelt jelentősége van, mert a magyar gazdaság teljesítményét alapvetően meghatározza a kivitel, amelynek értéke 2021-ben elérte a bruttó hazai termék (GDP) 85 százalékát.
    

A miniszter végezetül arra is kitért, hogy a magyar gépipar tavaly 11 százalékos növekedést produkált, termelési értéke így megközelítette a 20 ezer milliárd forintot. Az ágazat mintegy 370 ezer embernek ad munkát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com