Szijjártó: a kormány kulcsfontosságú iparágként kezeli a logisztikai ágazatot

A kormány kulcsfontosságú iparágként kezeli a szállítmányozási szektort, különös tekintettel arra, hogy a megváltozott világgazdasági realitások tükrében a versenyképesség egyik fokmérője, hogy mely ország tudja azt átállítani az új kihívásoknak megfelelően - közölte a tárca közleménye szerint szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.A tárcavezető a Révész Transz Kft. beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a logisztikai vállalat jövő év végéig Tiszaújvárosban és Kazincbarcikán épít raktárbázist mintegy 3,2 milliárd forint értékben, amihez az állam 1,4 milliárd forint támogatást ad, így segítve száz új munkahely létrehozását.
    

Beszédében kijelentette, hogy a koronavírus-világjárvány és az ukrajnai háború komoly kihívások elé állította a globális és a magyar gazdaság szereplőit. És rámutatott, hogy van néhány olyan, a gazdaság működése szempontjából rendkívül fontos ágazat, amelyek létezése békeidőben szinte észrevétlen. Szavai szerint ilyen például a logisztikai szektor is, amely komoly kihívásokkal nézett szembe az elmúlt években, de kiválóan teljesített, s így sikerült elkerülni az ellátási zavarokat Magyarországon még a legnehezebb időkben is.
    

Szijjártó Péter hangsúlyozta: "világossá vált, hogy a háborúval sújtott övezet elkerülése, a keleti irányúbeszállítói láncok és útvonalak átszervezése és áttervezése talán a legnagyobb újrastrukturálási feladatot a logisztikai ágazat számára jelenti". Majd hozzátette, hogy a szektor termelési értéke az idei első negyedévben 39 százalékos növekedéssel meghaladta az 1000 milliárd forintot, ami rekordot jelent. Közölte, hogy az ágazat tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 5,5 százalékát adta, és a szállítmányozásban dolgozó mintegy 290 ezer ember 310 millió tonna árut mozgatott.
    

A miniszter leszögezte, hogy a kormány kulcsfontosságú iparágként kezeli a szállítmányozási szektort, és az elmúlt nyolc évben huszonkilenc logisztikai beruházást támogatott, így hozzájárulva négyezer új munkahely létrehozásához. Végül pedig arra is kitért, hogy az európai logisztikai ágazat egyik vezető vállalatának számító Révész Transz Kft. most bejelentett beruházását a gazdasági bővülés, a MOL és a BorsodChem növekvő igényei indokolják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com