Szijjártó: a kormány minden eszközzel segíti a külpiacokon aktív magyar vállalatok terjeszkedését

A kormány minden eszközzel segíti a külpiacokon aktív magyar vállalatok terjeszkedését, ami különösen fontos az elkövetkezendő, várhatóan tartósan háborús infláció által sújtott nemzetközi környezetben - közölte a tárca közleménye szerint hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.A tárcavezető a Külgazdasági Értekezlet nyitórendezvényén hangsúlyozta, a jelenlegi körülmények között még inkább felértékelődik, hogy mely országok tudnak megnyerni maguknak egy-egy beruházást, mely országok tudják hatékonyan támogatni a hazai vállalatokat a külföldi terjeszkedésben és mely országok tudják előmozdítani az exportot.
    

Ennek kapcsán elmondta, a diplomatáktól egyebek mellett azt várják el, hogy a "lehető leggyorsabban, sőt mindenkinél gyorsabban szerezzenek tudomást vállalatok beruházási szándékairól", valamint "mindenkinél előbb értesüljenek a külpiaci lehetőségekről". Az eseményen öt újabb magyar céggel írtak alá megállapodást a Kiemelt Exportőr Partnerségi Program (KEPP) keretében folytatott együttműködésről: a B+N Referencia Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.-vel, a BioTech USA Kft.-vel, a Continest Technologies Zrt.-vel, a Ganz Gépgyár Holding Zrt.-vel és a Videoton Holding Zrt.-vel. Ezek összesített árbevétele tavaly mintegy 402,5 milliárd forint volt, aminek 49 százaléka származott exportból.
    

A 2019-ben indult programhoz ezzel együtt már negyven magyar tulajdonú, a hazai exporthoz jelentős mértékben hozzájáruló partnercég csatlakozott. A KEPP anyagi támogatást nem tartalmaz. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az elmúlt két és fél év rendkívül bizonytalan időszak volt, soha korábban nem fordult elő, hogy ilyen rövid időn belül kétszer is a feje tetejére álljon a világgazdaság rendszere.
    

Aláhúzta: az elmúlt tíz-tizenöt évben véget ért a világgazdaság egyközpontúsága, és egy, legalább kétközpontú rendszer jött létre.
A keletről kiinduló beruházások aránya 2007 és 2022 között 83 százalékkal nőtt, míg a nyugatiaké 45 százalékkal csökkent, és 2018 óta már minden évben több beruházást finanszíroznak keleti tőkéből. Az elmúlt tizenöt évben a nyugati gazdaságok exportja 36 százalékkal, a keletieké 84 százalékkal bővült, és a két erőközpont részesedése 2018 óta nagyjából azonos arányú a globális kivitelből - sorolta.
    

A miniszter kijelentette, hogy Magyarország időben hirdette meg a keleti nyitás politikáját, ugyanis azóta 45 százalékkal emelkedett a keleti irányú export, az érintett országokkal folytatott kereskedelem volumene pedig 48 százalékkal, ráadásul a térség kulcsfontosságú vállalatai már kiemelt helyszínként tekintenek hazánkra európai terjeszkedésük során - tette hozzá.
    

Végezetül pedig kitért arra is, hogy az elmúlt évek kríziseiben az volt közös magyar szempontból, hogy "mindig erősebbek jöttünk ki minden egyes válságból, mint ahogy belekerültünk", amire szerinte bizonyíték a tavalyi év, amikor a gazdaság a koronavírus-járvány ellenére a valaha volt legsikeresebb évét zárta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com