Szijjártó: a kormány minden pénzügyi forrást a munkanélküliség megelőzésére fordított

A kormány minden pénzügyi forrást a tömeges munkanélküliség megelőzésére fordított a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság idején - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.A közlemény szerint a tárcavezető a Nestlé Hungária Kft. új beruházásának bejelentésén vett részt. A vállalat büki gyárában megvalósuló kapacitásbővítő fejlesztés értéke 35 milliárd forint, aminek nyomán 120 új munkahely jön létre. Mindemellett a cég komplex, 3 éves képzést nyújt a jelenlegi mintegy 2180 munkatársa számára 726 millió forint értékben, amihez az állam 363 millió forint támogatást ad.
    

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a most bejelentett beruházásnak "önmagán túlmutató jelentősége van".

Mint közölte, ezzel a vállalat a büki termelés exportarányát 90 százalék fölé növeli, ami azt jelenti, hogy naponta csaknem száz kamion szállítja majd az itt előállított árukat a világ ötven országába. Kitért arra is, hogy a beszállítók többsége magyar cég, amelyek évente több mint 50 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlének.
   

Emellett fontosnak nevezte a tervezett képzési programot is, amelynek nyomán a dolgozók elsajátíthatják a legmodernebb technológiák használatát. A büki gyár már most is a Nestlé állateledel-gyártásának közép-európai központja, de a mostani beruházásnak köszönhetően a svájci vállalat egyik legnagyobb állateledel gyára jön létre Európában - közölte.
    

A miniszter kiemelte, hogy miközben az elmúlt másfél évben gyárbezárásokról, tömeges leépítésekről szóltak a nemzetközi hírek, Magyarországon foglalkoztatási, negyedéves gazdasági növekedési és beruházási rekordot is sikerült dönteni. Hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság már az idei nyáron elérte a pandémia előtti teljesítményét, amire a világgazdaság csak a jövő év végére lesz képes. Szerinte ez abból a mintegy kéthónapos előnyből adódik, amelyre az oltási program gyors megindításával tudott szert tenni az ország.
    

Hozzátette: a járvány újra fellángolt Európában, és rámutatott, hogy "minél többen döntenek az oltás felvétele mellett, annál kisebb nehézségekkel kell majd szembe néznünk". Szólt arról is, hogy a magyar élelmiszeripar termelési értéke tavaly 7 százalékkal, az idei év első nyolc hónapjában pedig 12 százalékkal nőtt, s az ágazatban 143 ezren dolgoznak.
    

Végezetül aláhúzta, hogy a svájci-magyar kereskedelmi forgalom volumene 2021 első nyolc hónapjában 8 százalékkal emelkedett, meghaladva az 1,2 milliárd eurót, és a svájci vállalatok jelentik a 11. legnagyobb beruházói közösséget hazánkban. Ez szerinte részben a "problémamentes politikai kapcsolatoknak" köszönhető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com