Szijjártó: a koronavírus-járvány ellenére is gyorsult a magyar gazdaság dimenzióváltása

A magyar gazdaság dimenzióváltása a koronavírus-járvány ellenére is gyorsult az elmúlt másfél évben, ami abból is látható, hogy a kutatás-fejlesztésre (K+F) alapuló projektek egyre nagyobb részarányt képviselnek a beruházásokon belül - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.A tárcavezető a Soft Flow Kft. biotechnológiai vállalat kutatás-fejlesztési központjának pécsi átadóján vett részt.

A kétmilliárd forintos beruházáshoz az állam mintegy 770 millió forint támogatást nyújtott, s ennek nyomán a cég 90 új munkahelyet hoz létre a meglévő 31 mellett.
   

A közlemény szerint beszédében kiemelte, hogy a kormány komoly erőforrásokat mozgósított és mozgósít annak érdekében, hogy a termelésorientált gazdaság mihamarabb előre tudjon lépni legalább egy lépéssel, és kutatás-fejlesztés által vezérelt gazdasággá váljon. Szavai szerint mindenfajta ellenkező globális hatás dacára még a pandémia alatt is sikerült gyorsítani ezt a folyamatot.


"Ahol a jövő technológiáit fejlesztik ki, ott nagy valószínűséggel a jövő gazdasági kapacitásai is ki fognak épülni" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezért minden korábbinál nagyobb összeget, 182 milliárd forintot fordítanak a költségvetésből innovációra. Aláhúzta: tavaly az állami és a magánszféra is nagyjából 10 százalékkal többet költött kutatás-fejlesztésre, mint 2019-ben. Tíz év alatt pedig körülbelül 60 százalékos volt a növekedés.
   

Szijjártó Péter üdvözölte a dán FOSS csoport által végrehajtott, rendkívül magas hozzáadott értéket képviselő beruházást. Rámutatott, hogy a cég 32 országban rendelkezik leányvállalattal, így jelentős nemzetközi verseny folyt a fejlesztésért. Arról is beszámolt, hogy a világpiacra kerülő gabona 80 százalékát, valamint a tej 85 százalékát ennek a vállalatnak a műszereivel ellenőrzik. Ez pedig szerinte azt jelenti, hogy "az élelmiszerbiztonság területén az egész világgazdaságnak tempót diktáló beruházást sikerült Magyarországra csábítani".
    

Kijelentette, hogy a kormány "valahogy úgy képzeli a felsőoktatás jövőjét, ahogy azt a Soft Flow Kft. és a Pécsi Tudományegyetem közötti kiváló együttműködés mutatja". Fontosnak tartják ugyanis, hogy a lehető legszorosabb együttműködés jöjjön létre a felsőoktatás és a gazdaság között. A miniszter sikeresnek nevezte a munkahelyek megtartására és a beruházások ösztönzésére koncentráló kormányzati stratégiát. Mint mondta, a "világgazdaság fekete másfél éve" alatt Magyarországon megdőlt a beruházási és a foglakoztatási csúcs, illetve a valaha volt legnagyobb negyedéves gazdasági növekedés rekordja is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com