Szijjártó: a magyar gazdaság nem lehetne sikeres a vidék élelmiszeripara nélkül

A magyar gazdaság nem lehetne sikeres a vidék élelmiszeripara nélkül, amelynek termelése az idei első félévben 11 százalékkal növekedett - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárcája közleménye szerint hétfőn Nyírmeggyesen.A Parmen Konzervipari Zrt. nyírmeggyesi beruházásának keretében a vállalat bővítette a gyártócsarnokát, új raktárat épített, illetve technológiafejlesztés is történt.

A projekt értéke 560 millió forint, ehhez a kormány 280 millió forint támogatást nyújtott, amiért cserébe 177 munkahely megmaradása vált garantáltá.
    

A miniszter beszédében rendkívül sikeresnek nevezte a magyar élelmiszeripart, és közölte, annak termelési értéke idén meghaladja a 2000 milliárd forintot, az ágazat pedig több mint 143 ezer ember számára biztosít munkalehetőséget. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a kormány a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek kezelése érdekében támogatta a vállalkozásokat abban, hogy leépítések helyett új beruházásokat hajtsanak végre. "Ez a politika sikeresnek bizonyult, és lehetővé tette, hogy célként tűzzük ki a magyar bruttó hazai termék (GDP) 5,5 százalékos idei növekedését" - mondta a miniszter.
    

Hozzátette, sok beruházásra van szükség ahhoz, hogy az ország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozzon, de ezen a téren is működnek az intézkedések. Idén a második negyedévben 10,8 százalékkal több beruházásra került sor, mint tavaly, a magyar gazdaság beruházási rátája eddig 27,5 százalékos, ami a legjobbak között van az Európai Unióban.
    

Arról is beszámolt, hogy a kormány támogatási programjának köszönhetően jelenleg 49 beruházás zajlik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében összesen 27 milliárd forint értékben, amelyekhez az állam 12 milliárd forint támogatást nyújtott. Mint mondta, tízezer munkahelyet sikerült így megőrizni, amelyeknek egy jelentős része veszélybe került volna a vállalatok beruházásai és a kormány támogató politikája híján.
    

A tájékoztatás szerint a Parmen Konzervipari Zrt. kapacitásbővítése nyomán új termékekkel egészül ki a portfólió, s két év alatt mintegy 30 százalékos termelésnövekedésre lesz lehetőség, így 250 munkahely válik "betonbiztossá" hosszú távon. A vállalat bevételeinek 48 százaléka a külpiacokról származik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com