Szijjártó: a magyar modell hatékonyan működik a legnagyobb kihívásokkal szemben is

Az elmúlt tizenkét év és azon belül is különösen a tavalyi év teljesítménye bizonyítja, hogy a magyar modell hatékonyan működik a legnagyobb kihívásokkal szemben is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Hungarian Business Leaders Forum 23. pénzügyi csúcstalálkozóján közölte, hogy a kormány a nehézségekre mindig "speciális magyar válaszokat" adott, amelyeket mind belülről, mind kívülről erősen támadtak, ugyanakkor rendre sikeresnek bizonyultak.
    

Beszédében öt fő kihívást vett végig, kezdve a 2008-2009-es pénzügyi válsággal, amelyet követően az ország, szavai szerint, szörnyű gazdasági állapotban volt.

Mint mondta, az új kormány ez ellen adócsökkentésekkel, széles körű beruházásösztönzési programmal és a keleti nyitás politikájával vette fel a küzdelmet, amely intézkedések közös pontja, hogy "búcsút intettek a képmutatásnak".
    

A migrációs krízis kapcsán kiemelte, hogy a határvédelem szigorítása, a bevándorláspolitika miatt is rendkívül súlyos támadások érték Magyarországot, de a visegrádi államokkal együtt mégis sikerült megakadályozni az európai uniós kötelező kvótarendszer bevezetését. "Ez tragédiához vezetett volna a kontinensen" - vélekedett.
   

Szijjártó Péter ezután a koronavírus-járványról beszélt, illetve a 2021 elején kialakult vakcinahiányról, amikor is a kormány meghozta azt a stratégiai döntést, hogy keleti oltóanyagokkal pörgeti fel az immunizációs kampányt. E nélkül Magyarország nem lett volna képes két hónappal az EU-átlag előtt újranyitni a gazdaságát - tette hozzá.
    

A miniszter az európai intézmények által valaha elkövetett egyik legnagyobb hibának nevezte, hogy politikai kérdést csináltak egyes vakcinák engedélyezéséből. A válság gazdasági aspektusának kezelésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az ellenzék a segély alapú pénzosztás felpörgetésére buzdított hitelből, ami lényegében a munkanélküliség finanszírozása lett volna. A kormány ehelyett a munkanélküliség megelőzésére fordította a forrásokat, s minden idők legnagyobb beruházásösztönzési programját állította össze.
    

A miniszter végezetül a szuverén külpolitikát említette: "bebizonyítottuk, hogy lehetséges egyszerre jó szövetségesekként cselekedni, illetve pragmatikus, civilizált kapcsolatokat fenntartani a tőlünk keletre lévő világgal, például Oroszországgal". Leszögezte, hogy a Kínát és Oroszországot leghangosabban kritizáló országok termelik a legnagyobb nyereséget a velük való együttműködésből. Úgy vélte, hogy alaposan elemezni kellene a nemzetközi szankciópolitika hatásait.
    

A jelenlegi ukrajnai feszültséggel összefüggésben pedig együttműködésre, tárgyalásra szólította fel a szembenálló feleket, mondván, Magyarország és Közép-Európa mindig vesztesként került ki Kelet és Nyugat konfliktusából. Szijjártó Péter kijelentette: amennyiben az emberek az április 3-i választáson ismét bizalmat szavaznak a kormánynak, akkor folytatódni fog az adók és a bürokrácia csökkentésére, a beruházások hazánkba vonzására fókuszáló politika.
    

A Hungarian Business Leaders Forum idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, missziója az ország fenntartható fejlődésének elősegítése. A konferenciasorozat célja szakmai vitát folytatni hazai és nemzetközi szakemberek bevonásával többek közt Európa és Amerika versenyképességéről, globális kihívásairól a politikai és gazdasági változások tükrében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com