Szijjártó: a modern autóipari beruházások a gazdaság fejlődésének kulcsa

A magyar gazdaság fejlődése kulcsának nevezte a külgazdasági és külügyminiszter a modern autóipari beruházásokat.Szijjártó Péter kedden Győrben a Széchenyi István Egyetem 14 milliárd 250 millió forintos állami támogatásból létrejött Felsőoktatási és Ipari Együttműködések Központjának (FIEK) ünnepélyes átadóján azt mondta, a győri FIEK-kel szembeni elvárás, hogy növelje Magyarország beruházási vonzerejét, és a kontinens legjobb tudásával rendelkező szakemberek révén az autóipari kutatások egyik legfontosabb helyszínévé váljon.

   
Kiemelte, hogy a kormány zászlóshajóként tekint a győri FIEK-re, amely mellett további hét ilyen intézményt hoznak létre az országban. Emlékeztetett arra is, hogy míg 2010-ben az autóipar termelés éves értéke 4000 milliárd forint volt, 2018-ban 8500 milliárd forintot ért el, idén az első három hónapban pedig további 11 százalékkal nőtt.

Ez azt jelzi, hogy közel az az időszak, amikor a magyar autóipar éves termelési értéke eléri a 10 ezer milliárd forintot - mondta a miniszter.
    

Hozzátette, a hazai autóipar versenyképességét mutatja, hogy a termelési érték 91 százaléka exportra kerül. Míg lakosságszám alapján Magyarország a 92-ik helyen áll a világon, addig a világ 18-ik legnagyobb autóipari exportját állítja elő - mondta, majd hozzátette, hogy mára a teljes feldolgozóipari kibocsátás 30,7 százalékát az autóipar adja, és 173 ezer ember dolgozik az ágazatban.
   

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy míg 2010-ben a magyar gazdaság "a tönk szélén állt", addig mára Európa leggyorsabban növekvő gazdasága. Dimenzióváltás zajlik, a termelésközpontú gazdaság olyan gazdasággá alakul át, ahová a vállalkozások szívesen viszik a vadonatúj technológiákat. Ennek előfeltétele, hogy legyen elég képzett szakember, a kis- és közepes vállalkozások számára pedig megfelelő háttér álljon rendelkezésre  - mondta.
    

A gazdaság fejlődése alapvetően az oktatáson múlik, ezért olyan megoldásokra van szükség, amelyekkel fenn lehet tartani a magyar gazdaság európai uniós átlagon felüli növekedését - hangsúlyozta. A győri egyetemet az ország egyik meghatározó felsőoktatási központjának nevezte, a FIEK-ben pedig szavai szerint az autóipar valós igényein alapuló fejlesztéseket végeznek.
    

Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a kutatás-fejlesztésnek, az oktatásnak és az iparnak a FIEK által létrejött intézményes együttműködése jövőorientált fejlődési modell, a kutatási projekteket még hatékonyabban tudják végrehajtani. A FIEK-ben már folynak olyan kutatások, amelyek az Audi Hungariával karöltve indultak el, ilyen egyebek mellett a súrlódástani és emissziós vizsgálatok, a virtuális valóság alapú megoldások kutatása az autóiparban és matematikai kutatások.
    

A FIEK-kel még szorosabbá válik az együttműködés a vállalat és az egyetem között - mondta, majd hozzátette, hogy a felsőoktatási intézményben nyolc Audi-tanszék van. Földesi Péter, az egyetem rektora arról beszélt, hogy a FIEK az egyetemen belül egyfajta kompetencia központ. Alapvető pillére annak az elvárásnak, hogy az egyetemek az oktatáson és a kutatáson túl legyenek nyitottak, az innovációban legyen társadalmi és gazdasági felelősségük.
    

Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester arról beszélt, hogy a kormány, a város, az ipari szereplők és az egyetem közötti együttműködésnek ez az épületegyüttes egy újabb mérföldköve. A három épületből álló központban kapott helyet egy csomagolásvizsgáló laboratórium, egy belső égésű és elektromosmotor-vizsgáló, egy turbótesztpad és a menedzsment campus, ahol innovációs programokkal, tanácsadással és képességfejlesztéssel segítik a kis- és közepes vállalkozásokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com