Szijjártó: a tavalyi rekordév után az idei is rendkívül sikeres lehet gazdaságilag

A magyarországi vállalatok beruházásai lehetővé teszik, hogy a tavalyi rekordév után az idei esztendő is sikeres legyen gazdaságilag, ehhez a kormány által bejelentett adócsökkentések biztosítják az alapot - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a nyomtatott áramkörök gyártásával foglalkozó belga tulajdonosi hátterű Eurocircuits Kft. technológiafejlesztési beruházásának bejelentésén vett részt Felsőtárkányban. A 690 millió forint értékű projekthez az állam 282 millió forinttal járul hozzá a versenyképesség növelésére irányuló támogatási program keretében, s ennek nyomán 250 munkahely válik biztossá.
    

Beszédében Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány világszerte komoly gazdasági válságot okozott, amelyben "még a leggazdagabb országok is részben vagy egészében térdre kényszerültek". Kiemelte, hogy az erőviszonyok minden iparágban teljesen átalakultak, felborult a kereslet és a kínálat dinamikája. "Új világgazdasági korszakba lépünk át, amely rendkívül éles versennyel kezdődik a kapacitások újraelosztásáért. Ez azonban nemcsak válság, hanem lehetőség is azoknak, akik elég bátrak ahhoz, hogy a kanyarban előzzenek a helyreálló, átalakuló kereslet kiszolgálása érdekében" - fogalmazott.
    

A miniszter hangsúlyozta, hogy válságos időszakban állami támogatásokra van szükség a cégek fejlesztéseihez, s a kormány intézkedései nyomán 2021-ben csúcsot is döntöttek a beruházások hazánkban. Ez pedig szerinte lehetővé teszi, hogy a tavalyi rekordév után az idei is sikeres legyen gazdaságilag. "Ezt a sikert alapozzák meg azok az adócsökkentések, amelyekkel az idei esztendő indult" - húzta alá.
    

Szijjártó Péter rámutatott, hogy az elektronikai szektorban is megszületett az igény a beszállítói láncok lerövidítésére. Tájékoztatása szerint a Magyarországon mintegy 144 ezer embernek munkát adó ágazat teljesítménye tavaly 21 százalékos növekedést ért el, és megközelítette a 8000 milliárd forintot. Elmondta, hogy a belga vállalatok magyarországi beruházásainak összege megközelíti a kétmilliárd eurót, miközben a két ország közötti kereskedelmi forgalom 2021 végére meghaladta az ötmilliárd eurót.
    

Kifejtette: Heves megyében jelenleg 48 beruházás zajlik 40 milliárd forint értékben, amelyekhez a kormány 14 milliárd forint támogatást nyújtott, így segítve 13 600 munkahely megőrzését. Az Eurocircuits évente több mint 100 ezer megrendelést teljesít közel 20 ezer felhasználónak. A magyar leányvállalat az egyedi, kisszériás megrendelések szegmenségben a világ tíz legnagyobb szereplője közé tartozik, termékeinek mintegy 89 százalékát külföldön értékesítik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com