Szijjártó: a Trans-Sped Kft. nyolcmilliárd forintos beruházással 270 új munkahelyet hoz létre országszerte

A Trans-Sped Kft. logisztikai szolgáltatócég nyolcmilliárd forintos beruházással 270 új munkahelyet hoz létre országszerte - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Nagytarcsán.A tárcavezető a Trans-Sped Kft. új csarnokának átadásán elmondta, hogy a hazai tulajdonú vállalat hat központot épített országszerte, Debrecenben, Nagytarcsán, Környén és Tatán. A nyolcmilliárd forintos beruházást az állam 2,4 milliárd forinttal támogatta, így segítve 270 munkahely létrehozását.
    

Beszédében kiemelte, hogy a világgazdaság példátlan módon az elmúlt három évben kétszer is a feje tetejére állt, így teljesen új rendszer jött létre, korábban sziklaszilárdnak tartott alapok remegtek meg.

Erre példaként hozta fel, hogy a koronavírus-járvány idején hirtelen illúzióvá vált a szabad közlekedés és a kiszállítható szállítmányozás.
    

"Akkor rájöttünk, hogy a logisztika olyan iparág, mint a levegő az emberi szervezetnek, természetes, hogy van, aztán amikor nincs, akkor viszont nagy baj áll elő" - fogalmazott. "A logisztikai képességek megléte egy-egy ország esetében alapvető fontosságú összetevőjévé vált a működőképességnek és a szuverenitásnak is. Minél több logisztikai kapacitás van nemzeti tulajdonban, annál erősebb és annál stabilabb az adott ország" - szögezte le.
    

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy bár az előzőek a világgazdaság fekete éveinek számítanak, Magyarország minden válságból megerősödve került ki, ami a krízisekre adott nemzeti válaszoknak köszönhető, így például annak, hogy a kormány a munkanélküliség helyett inkább annak megelőzését finanszírozta. "Gazdaságpolitikai stratégiai céljainkat nem adtuk fel, továbbra is Magyarország kínálja a legkedvezőbb beruházási feltételeket Közép Európában, és az eredmények önmagukért beszélnek" - mutatott rá.
    

Kiemelte: a magyar gazdaság a nehézségek ellenére tavaly "óriási mesterhármast" ért el, így megdőlt a beruházások, az export és a foglalkoztatás rekordja is. Több mint hatmilliárd eurónyi beruházás érkezett hazánkba, a kivitel 20 százalékos növekedéssel elérte a 142 milliárd eurós értéket, s a rendszerváltás óta példátlan módon 4,7 milliónál is többen dolgoznak, ez nagyjából egymillióval több, mint 2010-ben volt - sorolta a miniszter.
   

"Tehát soha nem volt ennyi beruházás, soha ennyit nem exportáltunk, soha ennyien nem dolgoztak, mindez a tavalyi esztendő mérlege, a magyar gazdaság mesterhármasa" - jelentette ki. "Ha feladtuk volna eredeti céljainkat, ha nem ragaszkodtunk volna a gazdasági stratégiánkhoz, ha nem ragaszkodtunk volna ahhoz, hogy mi a beruházásokat támogatjuk, akkor mindebből, azt hiszem, hogy semmi nem jött volna létre" - vélekedett.
    

Végül pedig arról is beszámolt, hogy tavaly a közel 300 ezer főt foglalkoztató logisztikai ágazat termelési értéke is 50 százalékkal nőtt, meghaladva az 5000 milliárd forintot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com