Szijjártó: a turisztikai szektor támogatásával az élet normalizálását és a magyar gazdaságot is segíti a kormány

A turizmus a koronavírus-járvány legnagyobb gazdasági vesztesei közé tartozott, ezért a kormány támogatja a szektor fejlesztését, és ezzel újabb lépést tesz az élet normalizálása felé - jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Vízi gyerekparadicsom ünnepélyes alapkőletételén a Gyulai Várfürdőben.A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban a magyar turisztikai ágazat is nagy nehézségekkel nézett szembe, ezért hatósági intézkedésekre volt szükség. Rámutatott, hogy a versenyképesség növelése érdekében a kormány ezen a területen is a fejlesztések finanszírozására fordította a költségvetési forrásokat. Hozzátette: a támogatásokkal kiegészülve, a magyar turizmusnak hatalmas segítséget jelentett a belföldi vendéglátás, ugyanis tavaly csaknem tízmillió ember 29 millió vendégéjszakát töltött el az ország szálláshelyein, ami 2020-hoz viszonyítva 25 százalékos növekedés.
    

"Minden rosszban van valami jó: újra bebizonyosodott, hogy mi, magyarok, igenis kíváncsiak vagyunk a saját hazánkra" - jelentette ki. Aláhúzta, hogy a Gyulai Várfürdő Magyarország egyik legkedveltebb célpontja, ami indokolja a 90 százalékos állami támogatással megvalósuló, mintegy 3,2 milliárd forintos bővítést. A Vízi gyermekparadicsom átfogó rekonstrukciója és a főépület átépítése pedig nagyban hozzájárul majd a térség vonzerejének növekedéséhez.
    

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a Kisfaludy program keretében országszerte negyven új szálloda épül, illetve 14 ezer magánszálláshely, közel 600 panzió és 114 strand korszerűsödik. Tájékoztatása szerint emellett felfüggesztették az idegenforgalmi adókat és a cégek által fizetett turizmusfejlesztési hozzájárulást. Elmondta, a magyar gazdasági teljesítmény 10-11 százaléka a turizmusból és vendéglátásból származik normális körülmények között, és ezen belül is a fürdők játsszák a vezető szerepet. Magyarország a koronavírus elleni gyors és hatékony oltási kampánynak köszönhetően újabb lépéseket tesz az élet normalizálása felé - szögezte le.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com