Szijjártó: az autóipari vállalatok egyre több fejlesztési funkciót telepítenek Magyarországra

Az autóipari vállalatok egyre több mérnöki, fejlesztési és szolgáltatási funkciót telepítenek Magyarországra - mondta Szijjártó Péter hétfőn Biatorbágyon a Ford új logisztikai központjának átadásán.A külgazdasági és külügyminiszter az eseményen beszélt arról is, hogy a koronavírus-járványban a nemzeti érdek alapján hozott védekezési intézkedések mind egészségügyi, mind gazdasági szempontból sikeresek voltak.

   
Kiemelte, hogy Magyarországon ma megközelítőleg annyian dolgoznak, mint a járvány előtt, tavaly újabb beruházási rekord született és százmilliárd euró fölé emelkedett az export. Felidézte: az autóipar a magyar gazdaság gerincét jelenti, a magyar ipar kibocsátásának 30 százaléka innen származik. Magyarországot kezdetben gyártóhelynek tekintették az autóipari vállalatok, majd egyre több mérnöki, fejlesztési és végül szolgáltatási funkció is érkezett az országba - tette hozzá, megjegyezve, hogy a Ford mára 624 magasan képzett, fiatal magyar mérnököt és közgazdászt foglalkoztat.
   

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok gazdasági kapcsolatainak még szorosabbra fűzése történik. Hozzátette: 1700 amerikai vállalat több mint 100 ezer magyar embernek ad munkát, és az idén év elején 8 százalékos növekedést mértek a magyar-amerikai kereskedelmi forgalomban.
    

A Ford most átadott regionális alkatrészközpontja 15 közép-kelet-európai országot szolgál ki, a 10 ezer négyzetméteres modern raktárközpont a cég mintegy 3 milliárd forintos beruházásával jött létre. Menczer Tamás külügyi államtitkár az új logisztikai központ kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a beruházás jelentőségét a gyorsasága és az elérhetősége adja. A biatorbágyi fejlesztés jelzi, hogy a magyar gazdasági környezet vonzó, és egyúttal jelenti az itt élők minőségi munkájának elismerését is - mondta.
    

Yiannis Tavanidis, a Ford of Europe regionális igazgatója egyebek mellett arról beszélt, hogy az újonnan alapított biatorbágyi központ a Ford első Gyors Regionális Alkatrész Központja Európában, amely jelenleg 55 ember számára biztosít munkalehetőséget. A Ford egyre növekvő magyarországi beszállítói hálózattal rendelkezik, jelenleg több mint 40 vállalat és 69 ezer munkavállaló gyárt és szállít részegységeket a Ford üzemei számára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com