Szijjártó: az idei év eddigi legnagyobb beruházását hajtja végre egy dél-koreai vállalat Nyíregyházán

Mintegy 290 milliárd forint értékben az idei év eddigi legnagyobb beruházását hajtja végre egy dél-koreai vállalat Nyíregyházán, ahol elektromos autók akkumulátorához használt szeparátorfóliát fognak gyártani - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a W-Scope beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a cég hazánkban nyitja meg első európai üzemét, a fejlesztés 1200 új munkahelyet fog teremteni és a megépülő gyárban évente 1,2 milliárd négyzetméternyi szeparátorfilmet fognak előállítani.
    

Beszédében kiemelte: az autóipar mára minden kétséget kizáróan a magyar gazdaság gerincoszlopává vált, a szektor termelési értéke 2010-ben 3600 milliárd forint volt, míg 2021-ben 9400 milliárd forint, és a lendület nem kopott meg, ugyanis ez a szám az idei év első négy hónapjában elérte a rekordnak számító 3500 milliárd forintot.
   

"És aki az elektromos autóipari beruházásokat megnyeri, az a jövőt nyeri meg, s a jövőbeli gazdasági növekedés alapjait tudja letenni" - húzta alá, hangsúlyozva, hogy a globális autóipari forradalom tempóját diktáló, nagy nemzetközi vállalatok egyik kedvenc beruházási helyszíne Magyarország. Szijjártó Péter kijelentette, hogy az európai autóipari átállás egyik zászlóshajója Magyarország, amely az elektromos akkumulátorok gyártásában és exportjában is nagyhatalommá vált.
    

Közölte, az ország a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó kapacitásával rendelkezik Kína és az Egyesült Államok után, ez ráadásul a jelenlegi évi 50 gigawattóráról 2025-re 150 gigawattórára emelkedik. Az elektromos akkumulátorok exportjában Magyarország a világranglista ötödik helyén áll - sorolta. Kitért arra is, hogy ezen "iparág passzátszelét keletről fújják", és a keleti nyitás stratégiájának egyik legfőbb eredménye, hogy a keleti vállalatok európai beruházásaik során kedvelt beruházási helyszínként tekintenek Magyarországra. Mint közölte, a legtöbb beruházás 2019 és 2021 után jó eséllyel idén is Dél-Koreából fog érkezni az országba.
    

A miniszter végezetül rámutatott, hogy a dél-koreai vállalatok mára a negyedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják hazánkban, ami bizonyítja, hogy egy-egy beruházás újabb beruházások vonz. Hozzátette: a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly rekordot döntött, értéke 9 százalékos növekedéssel megközelítette az ötmilliárd dollárt, és az is világos, hogy a kapcsolatrendszerből Magyarország rendkívül sokat profitál.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com