Szijjártó: elfogadhatatlan, hogy az EU döntésképtelensége korlátozza a beruházások támogatását

Elfogadhatatlan, hogy az EU másfél hónapja képtelen dönteni az állami beruházásösztönzés felső határának eltörléséről - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképességi pályázat csütörtöki szerződésátadóján.Szijjártó Péter azért is kiábrándítónak nevezte a döntésképtelenséget, mivel Brüsszelnek nem uniós forrásokról, hanem csupán a nagyobb költségvetési támogatás lehetőségéről kellene döntenie. A magyar kormány kérése egyszerű, a válságra tekintettel el kell törölni az állami beruházásösztönzés 800 ezer eurós korlátját - tette hozzá. Válság idején - mint fogalmazott - különösen fontos lenne a gyors döntés, hiszen most dől el az új világgazdasági verseny.


Aki fejleszteni tud, előnyhöz jut, a magyar kormány ezért a szükséges banki dokumentumok beérkezését követően 3 munkanapon belül elküldi a versenyképességi támogatást a pályázó cégeknek. Forráshiány miatt egyetlen jelentkező sem esik el a lehetőségtől, a hozzájárulást mindenki megkapja, aki a jogi követelményeknek megfelel - erősítette meg a miniszter.     


A világgazdaság hírei csődről és elbocsátásról szólnak, Szijjártó Péter ezért különösen fontosnak nevezte, hogy belföldi vállalatok 377 milliárd forint beruházást vállaltak. A koronavírus elleni védekezés első szakasza lezárult, a magyar egészségügy egy újabb járványhullámra is felkészült, a határok az EU-tagállamok irányába megnyíltak, így most az elővigyázatosság mellett a beruházások ösztönzése a legfontosabb - hangsúlyozta a tárcavezető.     


A Külgazdasági és Külügyminisztériumban csütörtökön újabb 3 magyar beruházó vehetett át támogatási okiratot. A Szobi Italgyártó Kft. 474 millió forintot meghaladó befektetése csaknem 237 millió forint hozzájárulásra számíthat költségvetési forrásból. A cég 2009-ben alakult meg, és 2012 óta termel Szobon, az egykori szörpgyár telephelyén. Nettó árbevétele az utolsó eredménykimutatás szerint 2017-ről 2018-ra 1,6 milliárd forintról 1,9 milliárd forintra nőtt, a külföldi értékesítés pedig megközelítette a 170 millió forintot.     


A Szobi Italgyártó tulajdonos-ügyvezetője szerint a kisváros üzeme nem ment volna csődbe a 2008-as válság során, ha az akkori kormány a mostanihoz hasonlóan támogatta volna a magyar cégeket. Sári Tibor közölte, hogy a beruházás keretében új gépeket vásárolnak, és egy új épületet is vesznek Budapesten, hogy megkönnyítsék az áruszállítást a szobi és a nyárlőrinci telephelyükről.     


Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Szob országgyűlési képviselőjeként (KDNP) méltatta a beruházást. Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy a versenyképességi támogatások mindegyike egyenlő esélyekkel várja a pályázókat, így a legkisebb családi vállalkozások is a nagyokhoz hasonlóan kaphatnak állami segítséget. Az országot a mostani válság után sem a nemzetközi kölcsönök, hanem a magyar emberek teljesítménye hozhatja lendületbe - indokolta az állami támogatásokat az államtitkár.     


A GLB Alkatrészgyártó és Szerelőipari Vállalkozási Kft. beruházásának értéke meghaladja a 791 millió forintot. A cég 282 millió forintot meghaladó kormányzati hozzájárulásra számíthat. A szegedi vállalat a belföldi megrendelések mellett egyre nagyobb arányban készít ipari alkatrészeket az uniós piacokra, elsősorban német és osztrák megrendelésre. Éves forgalmát 1,36 milliárd forintról 1,65 milliárd forintra, míg a nyereségét 50 millió forintról majdnem 80 millió forintra növelte 2018-ra.     


Bogdán Péter ügyvezető igazgató közölte, hogy a támogatásból fejlesztik a telephelyüket, így költséghatékonyabban, és nagyobb mennyiségben termelhetnek. A válságot a cég átvészelte, a munkavállalóit megtartotta, és új lehetőségként tekint a versenyképességi támogatásra - tette hozzá. A térség országgyűlési képviselője (Fidesz) üdvözölte, hogy a vállalkozás minden lehetőséget kihasznál a válság leküzdésére, és a nemzedékváltást is példamutatóan oldotta meg.


B. Nagy László hangsúlyozta, hogy több ezer magyar cégnek kell hasonló megoldást találnia az utódlásra, másképp megszűnés vagy külföldi tulajdonszerzés lehet a jövőjük. A Pandan Műanyagfeldolgozó és Környezettechnikai Kft. majdnem 129 millió forintos beruházása több mint 51,5 millió forint állami támogatást kap.


A szombathelyi vállalkozás környezetvédelmi technológiákat alkot, és műanyag hulladékok felhasználásával készít élelmezési csomagolóanyagokat. Nettó árbevétele 2017-ben 2,15 milliárd forint, 2018-ban 2,6 milliárd forint volt. A külföldi értékesítés ez alatt 764 millió forintról több mint 1 milliárd forintra, az adózott eredmény 12,7 millió forintról majdnem 22 millió forintra nőtt.     


Kupi Kálmán tulajdonos-ügyvezető elmondta, hogy a legfontosabb külföldi piacuk Németország, Hollandia és Ausztria, de a skandináv és a délszláv államok számára is termelnek. Az állami támogatással kezdődő beruházás is a kivitel bővítését fogja eredményezni - tette hozzá. Hende Csaba országgyűlési képviselő (Fidesz) szerint szokatlan, eddig ismeretlen eszközöket is be kell vetni a visszaesés ellensúlyozására. Aki a kanyarban gyorsít, egyenesbe érve előzni fog, és a hátrányból előnyt szerez - fogalmazott a válsághelyzetre utalva.     


A versenyképesség-növelő pályázat 169 milliárd forintos támogatási keretére 806 vállalat jelentkezett. Csütörtökig 271 pályázat támogatásáról döntöttek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com