Szijjártó: építési engedélyt kapott Paks II. reaktorépülete

Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozóan kiadta az ötös számú blokk reaktorépületének építési engedélyét, így lehetővé válik a kivitelezési munkák megkezdése - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Prágában.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető szerint ez az épület garantálja majd, hogy a nukleáris energiatermelés során a reaktortartályból és a hozzá kapcsolódó eszközökből nem kerül ki káros anyag a környezetbe, így biztosítva, hogy "külső természeti vagy emberi hatások, ne adj' Isten támadások esetén sem kell radioaktív szennyezéstől tartani".
    

Rámutatott: az erőmű építése a legszigorúbb biztonsági követelmények mellett zajlik és a speciális kettősfalú konténment épület még akkor is védelmet nyújtana a szennyeződéstől, ha rázuhanna egy nagy utasszállító repülőgép. A miniszter arról számolt be, hogy miután az OAH a napokban már megadta a létesítési engedélyt, a paksi telephelyen megkezdődött a munka, jelenleg a talaj kitermelése zajlik öt méteres mélységig.
    

"Végre intenzívvé, dinamikussá tudtuk tenni a paksi atomerőmű építési fázisát. Ez biztosítani tudja számunkra azt, hogy
2030-ig az új blokkokat meg fogjuk építeni és azok működésbe léphetnek, ezáltal Magyarország energiaellátásának biztonsága felé
nagyon fontos lépéseket fogunk tenni" - fogalmazott.
   

Kiemelte, hogy a két új reaktorblokk megépítésével Magyarország függetleníteni tudja magát a nemzetközi energiapiacok hosszú távú bizonytalanságától és garantálni tudják hazánk biztonságos ellátását. Szijjártó Péter az európai uniós külügyminiszterek informális tanácsülésén vesz részt Prágában, előtte pedig találkozik a cseh közlekedési miniszterrel, a város új érsekével, illetve Andrej Babissal, az ANO mozgalom elnökével és Tomio Okamurával, az ugyancsak
ellenzéki Szabadság és Közvetlen Demokrácia Pártjának (SPD) vezetőjével.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com