Szijjártó: erősítjük a gazdasági és az egészségügyi együttműködést Törökországgal

A magyar-török gazdasági vegyes bizottság a két ország közötti energetikai, ipari és egészségügyi együttműködés erősítéséről állapodott meg csütörtöki ülésén - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára csütörtökön Budapesten.


magyar törökAz államtitkár, a vegyes bizottság egyik társelnöke hangsúlyozta: megegyeztek abban is, hogy Magyarország és Törökország megvizsgálja a légiközlekedésben jelenleg nyitott kérdéseket, valamint a két ország közötti vízumkötelezettségi rendszerek módosításának lehetőségét a turistaforgalom növelése érdekében.

Recep Akdag török egészségügyi miniszter, a bizottság másik társelnöke a csütörtöki ülés megállapodásait rögzítő jegyzőkönyv aláírása előtt kiemelte: háromhavonta beszámolót készítenek majd a megállapodások megvalósulásáról.     Szijjártó Péter szerint a bizottság ülésén olyan megállapodásokat kötöttek, amelyeknek köszönhetően jelentősen nőhet a két ország közötti, jelenleg 2,5 milliárd dolláros évi kereskedelmi forgalom.

Az energetikai együttműködésről kifejtette: Magyarország az európai energiabiztonság egyik garantálójaként tekint Törökországra, hiszen az ország alatt húzódik az a transzanatóliai vezeték, amelyen keresztül az azerbajdzsáni gáz Európába fog jutni. "Megerősítettük azt, hogy Magyarországnak a legmesszebbmenőkig az az érdeke, hogy az azeri gáz a török-bolgár határról a Nabucco West vezetéken keresztül jusson el Közép-Európába" - jelezte Szijjártó Péter.
Hozzátette: a Mol kapcsolata a török olajipari vállalattal egyre szorosabb, a cégek megkezdték a kétoldalú tárgyalásokat. Törökországban jelenleg villamosenergiaipari vállalatok privatizációs tenderei zajlanak; ezek iránt magyar vállalatok is érdeklődnek - emelte ki Szijjártó Péter. Szólt arról is, hogy Törökország még 2010-ben megállapodott Oroszországgal négy atomerőmű megépítéséről. Törökország és Magyarország tárgyal arról is, hogy a Törökországban szükségessé váló atomenergia ipari szakemberek képzésébe Magyarország hogyan tud bekapcsolódni.

Az ipar területén - a török egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint - alapvetően egészségügyi beruházásokhoz kapcsolódóan nagy építkezések lesznek, amelyek során a földrengésvédelemre nagy hangsúlyt fektetnek. Az ezen a területen aktív, és Törökországban már vállalatot alapított magyarokat is lehetőség lesz bevonni az építkezésekbe - emelte ki az államtitkár.
Az egészségügy kapcsán Szijjártó Péter elmondta: az illetékes török és magyar minisztérium szoros együttműködéséről szerdán alá is írtak egy megállapodást.
Hozzáfűzte: Magyarország kulcsszerepet szeretne játszani a kaukázusi és távol-keleti áruk Európába szállításában, ezért megállapodtak abban, hogy a török és magyar vasúti szállítmányozási cégek együttműködését is előmozdítják.
Szijjártó Péter elmondta: Recep Akdag elismerően nyilatkozott a Magyarország járműiparban betöltött szerepéről és a magyar motorgyártásról, ezért megállapodtak abban, hogy Törökország autóipari fejlesztései során számít a magyar motorgyártási kapacitásra és szakértelemre.
Recep Akdag is az energetikai együttműködés fontosságát emelte ki, és kifejtette: mindkét országban különböző lehetőségek vannak, szeretnék kihasználni azokat, az együttműködést erősítve. Ő is elmondta, hogy a vízumkérdésben és a légi közlekedésben vannak megtárgyalandó ügyek, valamint hogy Törökország is a két ország közötti turizmus fellendülését szeretné elérni, mert a kereskedelmi kapcsolatok fellendülését is segíti, ha az emberek megismerik egymást.
Az egészségügyi miniszter beszédének

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com