Szijjártó: Európa leggyorsabb gazdasági újraindítását fogjuk véghezvinni

A gyors oltási programnak köszönhetően Magyarországon sikerült letörni a világjárvány harmadik hullámát, így fel tudtuk oldani a szigorú korlátozó intézkedéseket és újra tudtuk nyitni az országot. Most a gazdaság újraindítása következik, amely a leggyorsabb lesz Európában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és Külügyminiszter Ipolytölgyesen, a Mono-Ipolyfabric Kft. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján pénteken.Az elmúlt 11 év gazdaságstratégiájának köszönhetően a világjárvány egy stabil, erős állapotában érte a magyar gazdaságot, így nem is tudta teljes egészében ledönteni a lábáról - mondta a miniszter. Kiemelte, a kormány a válság alatt sem adta fel stratégiáját, amely szerint az embereknek nem segélyt, hanem munkát kell biztosítani.

"A segély kiszolgáltatottsághoz, védtelenséghez, kiszámíthatatlansághoz vezet, a munka pedig stabilitást és kiszámíthatóságot ad az embereknek és a családoknak" - mondta.
    

Szijjártó Péter kiemelte: jelenleg egy globális verseny zajlik a világgazdasági kapacitások újraelosztása tekintetében, amely versenybe minden ország benevezett. "Ahhoz, hogy nyertesei legyünk ennek a versenynek, nem kell mást tennünk, mint minél több beruházást vonzani Magyarországra. A beruházások hozzák a munkahelyeket, a munkahelyek pedig kiszámítható megélhetést az embereknek" - hangsúlyozta a miniszter.
    

A Mono-Ipolyfabric Kft. beruházásáról szólva elmondta, hogy a luxusautókba kerülő belső díszítő elemek tervezését, fejlesztését és gyártását végző vállalat úgy döntött, hogy összesen 6,1 milliárd forint értékben hajt végre beruházást, amellyel 100 új munkahelyet hoz létre Ipolytölgyesen. Mindehhez a magyar kormány 1,9 milliárd forintnyi támogatást biztosít - tette hozzá.
    

A beruházással új gyártóüzem épül, ahol a legmodernebb technológiákat alkalmazzák, emellett létrejön egy kutatás-fejlesztési központ is, amely a legkorszerűbb high-tech design tervezését és megvalósítását teszi majd lehetővé olyan márkák részére, mint a Jaguar, a Mercedes, a Lamborghini vagy a Porsche. Mindezzel együtt pedig a Mono-Ipolyfabric alkalmazotti létszáma eléri 700 főt - mondat el a miniszter.
    

Végezetül Szijjártó Péter kiemelte, hogy az Ipolytölgyesen előállított termékek 99 százalékát az exportpiacokra termelik, így a beruházás a magyar export növekedését is magával hozza. "Ez segít nekünk abban, hogy az idei esztendő végére el tudjuk érni az 5,5 százalékos gazdasági növekedési ütemet, ami a legfontosabb gazdaságstratégiai célunk jelenleg" - zárta gondolatait a miniszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com