Szijjártó: Európának beruházásokra, biztonságra és bővítésre van szüksége

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Ahhoz, hogy az Európai Unió a járványokkal és a migrációs hullámokkal szemben erős legyen, beruházásokra, biztonságra és bővítésre, kibővített piacokra van szüksége - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az európai uniós tagországok külügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján.Szijjártó Péter az ülés szünetében magyar újságíróknak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió veszélyes idők előtt áll: a világjárványok és a migrációs hullámok fogják meghatározni a legfontosabb világpolitikai és világgazdasági folyamatokat.
    

A beruházások tekintetében elmondta, alacsony adókra van szükség, és arra, hogy az európai kormányok továbbra is támogathassák a hozzájuk érkező beruházásokat. Amennyiben ez nem teljesül, a munkahelyteremtő és a magas technológiai beruházásokat az elkövetkezendő időszakban a nagyvállatok Európán kívülre fogják vinni - közölte. Ehhez kapcsolódóan Magyarország a globális minimumadó bevezetését nem támogatja, az ugyanis adóemeléshez és a versenyképesség csökkenéséhez vezetne - mondta.
    

A miniszer kijelentette: ahhoz, hogy Európa biztonságban legyen, meg kell állítani a migrációs hullámokat. Arra figyelmeztetett, hogy a NATO-csapatok kivonása Afganisztánból biztonsági kihívást jelent, ami újabb tömeges migrációs hullámok forrásává teheti az országot. Már most családok ezrei hagyják el Afganisztánt napi szinten Európa irányába - tette hozzá. Hangsúlyozta, az újabb bevándorlási nyomás elkerülése érdekében "minden nyitott kérdést gyorsan el kell rendezni Törökországgal a migráció ügyében". Meg kell erősíteni az unió "védvonalait" - tette hozzá.
   

Kiemelte azt is, hogy az Európai Uniónak bővülnie kell a Nyugat-Balkán irányába. Szerbiát és Montenegrót haladéktalanul fel kell venni az unióba, Albániával és Észak-Macedóniával pedig meg kell nyitni a csatlakozási tárgyalásokat. Ha ugyanis egy területet az unió nem tud integrálni, akkor mások fogják ezt megtenni - tette hozzá Szijjártó Péter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com