Szijjártó: kialakulhat a magyar érdekeket nem sértő kompromisszum a globális minimumadó kapcsán

A kormány kizárólag olyan megállapodást fog támogatni a globális minimumadó bevezetése kapcsán, amely nem sérti a magyar érdekeket - közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdai ülésén Párizsban.A közlemény szerint a külügyminiszter arról számolt be, hogy ez egy kifejezetten érzékeny kérdés, hiszen Magyarországon a legalacsonyabbak Európában a magánszemélyek és a vállalkozók adóterhei, illetve a magyar gazdaságpolitika sikerének egyik alapját az egykulcsos adók bevezetése jelentette 2010 után.
    

"Így tudtunk lekerülni Európa szégyenpadjáról, és Európa egyik leggyorsabban növekedő gazdaságává válni" - fogalmazott. Mint mondta, az OECD előtt lévő javaslatnak két része van. Az első a tevékenységüket helyhez nem köthetően végző, nagy digitális vállalatok megadóztatásáról szól, s ebben teljes is az egyetértés. A második rész azonban már bonyolultabb, az a "valós gazdasági tevékenységet végző cégekről" szól - közölte.
    

Szijjártó Péter rámutatott, hogy a Magyarországon jelenleg érvényben lévő, 9 százalékos társaságiadó-kulcs a legalacsonyabb Európában. Ez szerinte jelentős előnyt biztosít Magyarországnak a beruházások ösztönzése, a munkahelyek teremtése szempontjából. Ezért csakis olyan javaslatot tudunk elfogadni, amely ezt az előnyt nem sodorja veszélybe - szögezte le.
   

Tájékoztatása szerint a magyar kormány tíz éves átmeneti időszak bevezetésére és kivételek meghatározására tett javaslatot, valamint arra, hogy a munkaerő-költségeket és a vállalatok működéséhez szükséges eszközök értékét hogyan vegyék figyelembe a minimumadó megállapításánál. Amennyiben ezeket a többi ország elfogadja, akkor kialakulhat olyan kompromisszum, amely egyrészt lehetővé teszi a globális minimumadó bevezetését, másrészt nem sérti a magyar érdekeket, nem veszélyezteti a magyar gazdaság versenyelőnyét - húzta alá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com